Magyar gazdaság

Orbán: nem a birodalmi koncepcióban hiszünk

Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Magyarország készen áll az IMF/EU-tárgyalásokra, "nem rajtunk múlik, hogy mikor kezdjük el", az EU már zöld lámpát adott, tehát "bármelyik pillanatban jöhetnek arról szóló hírek az IMF-től, hogy a tárgyalások megindulhatnak" - jelezte.

A jegybanktörvényről szólva a kormányfő közölte: a kabinetnek nem fűződik semmilyen különleges érdeke ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostani vezetősége mandátumának lejártáig kinevezzenek egy harmadik alelnököt. "Papírunk van arról, hogy mi betartjuk az EU-val kötött szerződésünket jegybankügyben". Azon szervezetek álláspontját pedig, amelyeknek csak véleményezési joguk van - így például az Európai Központi Banknak -, "olyan mértékig vesszük figyelembe, ameddig azt indokoltnak lájuk" - közölte, megjegyezve, hogy szerinte ez megtörtént. Kijelentette egyúttal, hogy a magyar parlament nem adhatja fel a szuverenitását.

A jövő évi költségvetés tervezetéről Orbán Viktor kifejtette: "egy rendes ország" nem az év utolsó óráiban fogadja el büdzséjét, hanem már az év közepén tudja, milyen keretfeltételek között működik majd a gazdasága a következő esztendőben. "Most léptünk arra az ösvényre, amin érdemes járni" - mondta a költségvetési törvényjavaslat pénteki benyújtására utalva, hozzátéve, hogy a halogatás helyett a rugalmasság a fontos, meg kell ugyanis őrizni a kabinet akcióképességét, s ezt szolgálják a tervezett jelentős tartalékok is.

A büdzsé céljának a kormányfő azt nevezte, hogy Magyarország a saját lábára tudjon állni. A 2013-es költségvetés szerinte tovább növeli a munkalehetőségek számát, és csökkenti az szintjét, egyúttal nem fordulhat elő, hogy egy terület kevesebb pénzből gazdálkodjon jövőre, mint idén.

A kormányfő a rádióinterjúban ismertette azt a kormánydöntést is, hogy felmondják a PPP-beruházásokról - vagyis az állam és a magántőke bevonásával készülő nagyberuházásokról - szóló szerződéseket, "kiváltjuk belőle az államot, és az emberek visszakapják a sportpályákat, a csarnokokat meg a tanuszodákat, és azokat biztonságosan működtetjük a jövőben".

A miniszterelnök - az euróövezet válságával összefüggésben - beszélt arról is, hogy szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni. Orbán Viktor ezt azzal magyarázta, hogy szerinte az eurózónában egy nagyon erős, a nemzeti függetlenséget, szuverenitást jelentősen korlátozó központosítás zajlik majd le. A magyar kormányoldal a nemzetek Európájában hisz, nem a birodalmi koncepcióban – jelezte.

ppp eurózóna költségvetés imf-tárgyalás jegybank
Kapcsolódó cikkek