imf-tárgyalás

Varga: Az EU kényszerített olyasmire, ami nem tetszik az IMF-nek

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, és ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
2012.11.20. 09:49 Olvasási idő: 0 perc

Elemző az IMF-hitelről: Orbán tervei nem az együttműködés felé mutatnak

Orbán Viktor miniszterelnök hétvégén ismertetett tervei a heteken belül sorra kerülő IMF-tárgyalásokon „nem az együttműködés irányába” mutatnának – írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank szakértője.
2012.08.27. 11:40 Olvasási idő: 0 perc

Varga: Igent mond az EU és az EKB, indulhat a hiteltárgyalás

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is így vélekedik "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.
2012.07.06. 12:05 Olvasási idő: 0 perc

Varga elmondta, hogy miket érinthetnek az IMF feltételei

Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől.
2012.06.22. 11:23 Olvasási idő: 0 perc

Már a jövő héten elfogadhatják a jegybanktörvényt

Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten házszabálytól való eltéréssel fogadja el az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amelyet a kormány terjeszt a parlament elé - közölte Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.
2012.06.18. 15:13 Olvasási idő: 0 perc

Orbán: nem a birodalmi koncepcióban hiszünk

Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
2012.06.15. 09:03 Olvasási idő: 0 perc

Orbán: Varga több mint egyenrangú lesz velem

Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak. A tanácskozáson a pártelnök-miniszterelnök a kormánypárti képviselőknek megtette javaslatát az új Fidesz-frakcióvezetőre, Rogán Antal személyében.
2012.05.14. 12:53 Olvasási idő: 0 perc

Az IMF-hitel nélkül akár adósságválságba is sodródhatunk

Magyarország közelebb került a hiteltárgyalásokhoz. A hitelkerettel csökkenne az adósság finanszírozási költsége, és kisebb megszorítást kellene végrehajtani. Nélküle adósságválság és recesszió vár hazánkra.
2012.05.02. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Nomura: Az IMF nem bízik az Orbán-kormányban

A Nomura friss elemzése szerint a magyar kormány egyelőre hatékonyan halasztja az EU-IMF megállapodást, és kelti azt a hamis látszatot, hogy a hiteltárgyalások megkezdésének egyetlen akadály az MNB-törvénnyel kapcsolatos vita.
2012.04.20. 13:08 Olvasási idő: 0 perc

Cséfalvay: megnyílt az út a formális IMF-tárgyalások előtt

Cséfalvay Zoltán szerint a jegybanktörvény-módosítás parlament elé terjesztésével megnyílt az út a formális IMF/EU-tárgyalások megkezdése előtt.
2012.04.19. 09:42 Olvasási idő: 0 perc