BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

December 11-én jönnek az első EU-pályázatok

Horizont 2020 Már december 11-én meghirdetik az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felhívásait 2014-re és 2015-re – jelentette be Wolfgang Burtscher, az Európai Bizottság főigazgató-helyettese azon a konferencián, amelyen a Horizont 2020 keretprogram lehetőségeit mutatták be az érdeklődőknek Budapesten. Az új felhívások a Horizont 2020 mindhárom – tudományos kiválóság, ipar vezető szerepe és társadalmi kihívások – pillérére kiterjednek majd.

A következő hét évben a Magyarország rendelkezésére álló 7300 milliárd forintos uniós keret csaknem 10 százaléka szolgálja majd kutatás-fejlesztést és innovációt, ebből 500 milliárd forint vissza nem térítendő és 200 milliárd forint visszatérítendő forrás lesz. Ezt közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Az államtitkár külön kiemelte, hogy 30 százalékkal – a jelenlegi időszak 50 milliárd eurójáról 70 milliárd euróra – nő az EU kutatás-fejlesztésre és innovációra előirányzott kerete, miközben a közösség teljes költségvetése 4 csökken.

A Horizont 2020-ra való hazai felkészülés motorja a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) lesz. Korányi László, a hivatal megbízott elnöke előadásában szólt arról, hogy minden rendezvényük célja a következő időszakban a Horizont 2020-ban való magyar részvétel növelése lesz. Más formában – például a pályázatértékelők számának növelésével – is fokoznák a magyar részvételt a keretprogramban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.