A Fed utoljára 2006-ban emelte irányadó napikamatcélját, akkor 5,25 százalékra. Azóta csak csökkentés volt, és a 2008. decemberben elért rekord alacsony 0-0,25 százalékos cél mindmáig változatlan.
A fő tőzsdemutatók csúcs közeli, de szinte naponta irányt váltó mozgásán jól látszik a tanácstalanság. A defláció elleni küzdelemben idén már 24 többé vagy kevésbé fejlett ország központi bankja enyhített pénzügypolitikáján. A legnagyobb az Európai Központi Bank (EKB) múlt héten kezdett másodpiaci állampapír-vásárlási programja, amely az ideiglenes határidőig, jövő év szeptemberig több mint ezer milliárd euróval növelheti meg az EKB mérlegfőösszegét. Szembe megy-e a Fed a világméretű irányzattal, vagy számításba veszi a világgazdaság szempontjait - ez a következő napok találós kérdése.
Az EKB és a Fed várhatóan ellentétes iránya az utóbbi hetekben már több mint tizenkét évi csúcsra emelte a dollárt a fő valuták kosarával szemben. Az euró a tavalyi csúcsáról, 1,40 dollár közeléből a múlt hétre már 1,05 dollár tájára esett, és szemlátomást halad a paritás felé.
Ez rövid távon segítheti a leértékelődő valutájú országok, térségek exportját, de importjuk megdrágul. Kevésbé élvezhetik mindenekelőtt az olcsó energia támogatását. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde a napokban arra is rámutatott, hogy a várhatóan ellentétes pénzügy-politikai irány milyen mértékben növeli a dollárban jegyzett adósságokat törlesztő országok és vállalatok terheit.
A Fed döntéshozói persze elsősorban a hazai körülményeket veszik számításba, de ezek sem egyértelműek. A Fed számára, törvényi megbízatása szerint, az és a foglalkoztatás együtt szabja meg pénzügypolitikája irányát. Olyan politikát kell folytatnia, amely elősegíti a maximális foglalkoztatást, de közben szavatolja az árstabilitást. A munkanélküliségre nincs hivatalos célszáma, de az évi átlagos inflációra van: ez 2 százalék. Csakhogy újabban, miközben a rekord alacsony felé közeleg, efelől elvileg utat nyitva a kamatpolitika normalizálásához, az amerikai gazdaságot továbbra is akadályozza, ha még nem is a defláció, de a tartós dezinfláció: a drágulás jócskán elmarad évi 2 százaléktól. A Fed vezetőinek nyilatkozataiból hónapok óta kiderül, hogy ez az ellentmondás nagy fejtörést okoz.
A Fednél régebben 6,3 százalékos munkanélküliséget tartottak olyan szintnek, amely alatt a nagyobb foglalkoztatással járó több jövedelem-kiáramlás felgyorsíthatja az inflációt. Jelenleg 5,7 százalékos a munkanélküliség az Egyesült Államokban, ám 2013 óta az inflációt gerjesztő munkanélküliségi küszöböt egyre lejjebb szállították, az ma már csak 5 százalékos a Fed gazdaságmodellező előrejelzéseinek tanúsága szerint. Sőt, egyes helyi Fed-részlegek tudományos kutatásaiból kiderül: már 4,7 százalékos munkanélküliséget sem tartanának inflációt gyorsító hatásúnak.
A Fed egyes vezetői azzal érvelnek, hogy a világgazdasági dezinfláció, alkalmasint defláció importja megszakította a szoros összefüggést odahaza, tehet van lehetőség kamatemelésre a leállításának kockázata nélkül. Mások azonban úgy vélik, az alacsony munkanélküliség és a kis infláció közötti ellentmondás nyitja inkább otthon keresendő: a válság óta sok munkahely keletkezett ugyan, de a bérek és velük a lakossági jövedelmek növekedése jóval lassúbb, mint a korábbi válságokat követő időszakokban. Más szóval: többen dolgoznak, de kevesebbért, mint régen. Ez arra inthet, hogy mégsem jött még el a pénzügy-politikai szigorítás ideje, illetve később is csak a hagyományosnál mérsékeltebb lehet.
Egyelőre, a Reuters hetven közgazdász körében elvégzett felmérése szerint, a jóslatok körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a júniusi, illetve a későbbi Fed-kamatemelés között.
