BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdasági növekedéssel számol a spanyol miniszterelnök

Az eddig tervezettnél 0,5 százalékkal magasabb, 2,9 százalékos gazdasági növekedés várható 2015-ben és 2016-ban Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Europapress hírügynökség által szervezett sajtóbeszélgetésen hétfőn Madridban.

A spanyol kormány tavaly év végén még 2 százalékos növekedést tervezett, ezt idén februárban módosították 2,4 százalékra. Mariano Rajoy szerint ez az eredmény a spanyol kormány reformlendületének köszönhető, amely az elmúlt négy év kormányzati ciklusát jellemezte, és amelyet tovább folytatnak, hogy az előrejelzések teljesüljenek is.

A politikus hangsúlyozta: a jóléti állam fenntartásához "rendkívül ambiciózus reformok" és "rendkívül hatékony erőforrás-gazdálkodás" szükséges. Kiemelt figyelemmel fordulnak a közigazgatás, a munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozások támogatása, a piaci egység és a fejlesztések támogatása felé - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy csütörtökön elküldenek Brüsszelnek egy nemzeti stabilitási és reformtervet, amely a következő három év gazdasági elképzeléseit tartalmazza. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság megtépázta a dél-európai ország gazdaságát. Öt év után először 2014-ben fordult elő, hogy a vártnál nagyobb ütemben, 1,4 százalékkal nőtt a spanyol gazdaság.

Mariano Rajoy szerint a spanyol társadalom "példamutatóan viselkedett" a válság idején, amiért köszönetet mondott az embereknek. "Egyéni erőfeszítések eredményezték a nagy közös sikert" - fogalmazott, hozzátéve, hogy most meg van a lehetőség arra, hogy az ország egy hosszú növekedési periódusba lépjen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.