Magyar gazdaság

Magyarországon a legmagasabb a cégmegszűnések aránya a régióban

A Bisnode csoport 2015. áprilisi tanulmányában a közép-európai régió gazdasági vállalkozásait vette górcső alá. Az elemzés az egyes országok cégalapításainak és megszűnéseinek elemzésén túl nem csak a fizetésképtelenségi és bírósági eljárások alakulását vizsgálta, hanem a makró környezet változásaira is kitért.

A legdinamikusabban változó országok – a cégalapítások és cégmegszűnések tekintetében – Lengyelország, Magyarország és Szlovénia, derült ki a Bisnode csoport regionális elemzéséből. A TOP 3 ország közül Lengyelország és Szlovénia gazdasága egyértelműen bővül, vagyis a cégalapítások száma jócskán meghaladja a megszűnések számát, míg Magyarországon az összes aktív magyar vállalkozás több mint negyede szűnt meg 2014 folyamán. Ezt a hatást ugyanakkor a cégalapítások száma nagyrészt tudta ellensúlyozni. A leginkább Bosznia-Hercegovina stagnált, az új cégalapítások mindössze 1,8%-át tették ki az aktív vállalkozásoknak, ugyanakkor a cégmegszűnések aránya is rendkívül alacsony, mindössze 0,4% volt.

A cégalapítások száma mindössze 3 országban növekedett 2013-hoz képest, a legnagyobb – 21 %-os – növekedés Szerbiában volt megfigyelhető, míg Magyarország és Csehország 9,2%-os növekedést mutatott. A cégmegszűnések számának növekedése ugyancsak Szerbiában volt a legintenzívebb, a 2013-as szint 3,4-szeresére nőtt 2014-ben!

Az elemzés vizsgálta az újalapítású cégek körében legnépszerűbb főtevékenységeket is. Kiderült, hogy Csehországban az újonnan alapított vállalkozások több mint 60 %-a, hazánkban pedig több mint 50%-a 3 húzóágazatból került ki. Az újonnan alakult cégek többsége Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon kereskedelmi tevékenységgel került bejegyzésre, míg Szlovéniában és Szlovákiában a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység örvendett kiemelt népszerűségnek.

Fizetésképtelenségi eljárások alakulása

A csődeljárások és felszámolások számának alakulását 2014 decemberére és 2013 decemberére vonatkozóan vizsgálták. Az elemzés rávilágított arra, hogy a közép-európai régió csupán három országában, Szerbiában, Magyarországon és Horvátországban növekedett az 1 hónapra jutó fizetésképtelenségi eljárások száma. A legjelentősebb növekedés Magyarországon volt, ahol a 2014. decemberi szám a korábbi évi két és félszeresére rúgott. A legjelentősebb – minimum másfélszeres – csökkenést Bosznia-Hercegovinában és Lengyelországban mérték.

A makrogazdasági környezet

Az elemzés egyik érdekessége a rövid makrogazdasági összefoglaló, mely 4 tényező alapján értékelte az egyes országokat 2014-re vonatkozóan (reál növekedési ráta, 1 főre jutó külkereskedelmi egyenleg, munkanélküliségi ráta és infláció). Minden közép-európai ország az EU28-ak átlagánál magasabb GDP növekedést ért el 2014-ben, közülük is Magyarország (3,6%) és Lengyelország (3,3%) érte el a legjobb eredményt.

Az 1 főre jutó külkereskedelmi egyenleget 2014 harmadik negyedévére vizsgálták. A legmagasabb értéket Szlovénia tudhatja magáénak 400 euróval, a legalacsonyabbat pedig Horvátország közel 0 euróval. 2013 azonos időszakával összevetve kiderül, hogy Szlovénia, Szlovákia és Csehország tudta növelni az 1 főre jutó külkereskedelmi egyenlegét, Lengyelország és Magyarország pedig stagnált. A legmagasabb munkanélküliségi rátákat Horvátországban, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában mérték. A legjobb képet Csehország mutatta 6,1%-kal, ami bőven az EU28-as átlag alatt van. Pozitívum, hogy 2013-hoz viszonyítva minden közép-európai államban csökkent a munkanélküliségi ráta, a legnagyobb csökkenés Szerbiában (3,3%) és Magyarországon (2,5%) történt. Az összehasonlítására a harmonizált fogyasztói árindexet alkalmazták, mely lehetővé teszi a fogyasztói árak inflációjának nemzetközi szintű összehasonlítását.

A közép-európai országok közül a legmagasabb infláció Szlovéniában és Csehországban volt, ám ez is elmaradt az európai átlagtól. Csupán 2 országban – Szlovákiában és Szerbiában – csökkent minimálisan az inflációs ráta értéke.

cégmegszűnés bisnode
Kapcsolódó cikkek