Magyar gazdaság

Tavalyi választási csalások miatt nyomoz a rendőrség

A kopogtatócédulákkal ment a trükközés, még négy esetben nyomoznak, vannak gyanúsítottak is - írja a ma megjelent Magyar Nemzet.

Négy nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság a tavalyi választások, illetve népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt - írja a Magyar Nemzet pénteki száma.

A lap szerint az egyik ügyben van is két gyanúsított, a többiben ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Az eljárások tavaly tavasszal indultak. A Nemzet szerint a kopogtatócédula-hamisítások miatt ugrott a rendőrség, magánszemélyeket is meghallgattak a saját ajánlószelvényük miatt. Azt nem árulták el, mely pártoknál merült fel a visszaélés lehetősége.

Felidézik, hogy a tavaly áprilisi választások során mintegy 30 feljelentés érkezett a rendőrségre. Polt Péter legfőbb ügyész egy MSZP-s kérdésre válaszolva pedig korábban azt mondta, hogy 85 esetben indult büntetőeljárás 80 településen (vagy kerületben) a tavalyi önkormányzati választással kapcsolatban. 51 esetben megszüntették a nyomozást, egy esetben született bírósági ítélet.

kopogató cédula rendőrség választási csalás nyomozás
Kapcsolódó cikkek