Magyar gazdaság

Elvinné a kormány az önkormányzatok számlavezetését a kincstárhoz

A kincstárhoz térítené át az állam az önkormányzatok számláit. A fejlesztés folyik, de nem lesz könnyű felvenni a versenyt a bankokkal.

A kormány szeretné, ha a következő hónapokban az önkormányzatok számlavezetése is a Magyar Államkincstárhoz kerülne – jelentette be nemrég Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kincstár pedig hozzá is látott egy olyan fejlesztéshez, amellyel át lehetne venni az önkormányzati számlákat. Egy multidevizás, értéknapos elszámolást lehetővé tevő számlavezető rendszert fejlesztenek, amely ha elkészül, az ígéretek szerint nem marad el a bankszektorban megszokott színvonaltól. Az új rendszert ütemezetten tervezik bevezetni, jelenleg az első ütem bevezetését megelőző tesztidőszak zajlik.

A gondolat, hogy a körülbelül 3200 hazai település számláit a bankoktól az állami intézményhez vigyék át, nem először fordul meg a kormány fejében. Az egyik indok emellett, hogy ha egy kereskedelmi banknál van az önkormányzatnak számlája, és a hitelintézet csődbe megy, akkor adófizetői pénzből kell a települést kisegíteni. Ez történt egy évvel ezelőtt is, amikor a Buda-Cash-botrány után csődbe ment DRB-bankcsoportban 84 önkormányzatnak nagyjából 2 milliárd forintnyi betétje ragadt bent. A másik indok nyilván az, hogy ne a bankszektor keressen a települések számláinak vezetésén.

Az önkormányzatok zöme azonban eddig nem akart a kincstárhoz menni, az intézmény ugyanis jelenleg csak korlátozottan alkalmas az önkormányzati számlák vezetésére. Néhány önkormányzati ügyfele egyébként ennek ellenére van a kincstárnak, 19 megyei önkormányzat és egy települési önkormányzat számláját vezetik – közölték lapunkkal. Ami gondot okozhat, hogy a kincstár a jogszabályok értelmében például hitelt nem nyújthat, és nem gyűjthet betétet sem, emellett a pénzforgalmi szolgáltatásokban is sok lemaradása van a bankokkal szemben.

A egyébként mostanában már nem olyan jelentős az önkormányzatoknál, mint néhány évvel ezelőtt. A jegybank adatai szerint a helyi önkormányzatok hitelállománya csupán 33,3 milliárd forint volt március végén, a töredéke annak, ami a települések adósságrendezése előtt volt, amikor a hitelállomány egyes hónapokban az 500 milliárd forintot is meghaladta. Önkormányzati betétek azonban még mindig vannak, sőt az állomány márciusban történelmi csúcson, 740 milliárd forint fölött volt. Hogy ezt a pénzösszeget el lehessen helyezni a kincstárnál is, ahhoz törvénymódosításra lehet szükség.

A pénzforgalmi szolgáltatásokon pedig valószínűleg sok fejlesztenivaló lesz, ha a kincstár fel akarja venni a versenyt a bankokkal. Utóbbiak a normál deviza- és forint folyószámla-vezetésen túl rengeteg más szolgáltatást kínálnak a településeknek. Az egyik hitelintézet honlapján egyebek között az uniós pályázatokhoz szóló tanácsadástól kezdve, a különféle garanciaszolgáltatásokon át faktoring- és treasuryszolgáltatásokat is kínálnak az önkormányzatoknak, sőt akár előrefizetős kártyákat is adnak, amelyek alkalmasak lehetnek például a szociális juttatások kifizetésére.

számla önkormányzat államkincstár
Kapcsolódó cikkek