Nyolc hónap se kellett hozzá, hogy teljesüljön a magyar miniszterelnök lehetetlennek tűnő kívánsága. Orbán Viktor januárban fejezte ki azon óhaját, hogy az államháztartás adósságát Magyarországon nemcsak a GDP arányában, hanem forintban számolva, nominálisan is mérsékelni kell. Augusztusra ez sikerült, noha a költségvetés tavaszi megalkotásakor a kérdést háttérbe szorította a gazdaság élénkítése, a nullaszázalékos hiánycél kitűzése helyett a korábban tervezettnél lazább büdzsét fogadott el az Országgyűlés. A központi költségvetés adóssága azonban augusztus végén így is bő 200 milliárd forinttal alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) jelentése szerint 24 858 milliárd forintot tett ki, ami a tavaly év végit ugyan 159 milliárddal meghaladja, de a 2015. augusztusinál alacsonyabb. Tavaly az év végi adósságmértéket kreatív technikákkal tudta elérni az ÁKK – a lejáratok csoportosítására, a kincstári számla időleges leapasztására azért volt szükség, hogy Magyarország teljesítse a követelményeket, és adósságcsökkenést mutasson ki december 31-én. Az idén erre nem lesz szükség, az azonban kérdés, hogy a tartozásállományt a kormány valóban mérsékli-e nominálisan is az év végére.
Az adósság leapadásában három tényező játszott eddig főszerepet. Egyrészt az alacsony államháztartási hiány (augusztusban az éves terv 36 százalékát érte csak el), ami miatt rendkívül kicsi a költségvetés finanszírozási igénye. Ez akár változhat is, hiszen jelentős részben az uniós ciklusváltás következménye (a múlt évinek felét sem éri el az EU-források kifizetése). Ha az év hátralévő részében felpörög a finanszírozás, vagy előfinanszíroz a kabinet nagyobb projekteket, akkor az adósság is felszaladhat. Alacsonyan tartja emellett a hiányt a General Electric idei extrabefizetése (a következő részlet novemberben várható), illetve váratlanul meg-megérkező brüsszeli pénzek is lenyomják a pénzforgalmi deficitet és a kimutatott tartozást.
Másik oldalról a forint erősödése is csökkentette az adósságot. Bár a devizaadósság augusztusban a teljes állománynak már csak a 26 százaléka volt, azért a nemzeti valuta árfolyama még hatással van a tartozásra. Tavaly év végén egy euró 313,12 forintot ért, míg idén augusztus 31-én 309,92 forintba került a jegybank jegyzése szerint: az egyszázalékos erősödés 60 milliárd forinttal apasztotta a tartozásállományt. Ha ez a folyamat kitart – hétfőn a hivatalos árfolyamon 306,25 forintot kellett adni egy euróért, vagyis az augusztus véginél is 1,2 százalékkal erősebb volt a forint –, akkor az újabb lefaragást jelent.
Szerepet játszik az euró gyengélkedése is. A nem euróban jegyzett adósságra az ÁKK swap műveleteket köt, így a dollár vagy a svájci frank árfolyamának változása nem jelent finanszírozási kockázatot. Az ügyletek nyomán az euró erősödése növeli az ÁKK-nál elhelyezett fedezeti összegek (a mark-to-market betétek) állományát és ezzel az államadósságét, a gyengélkedése viszont csökkenti. Miután az év elejéhez képest jelentősen felértékelődött a svájci frank és a dollár az euróhoz képest, ezért az egyéb kötelezettségek állománya 162,4 milliárd forinttal visszaesett (augusztus végén 593,6 milliárd forint volt). Ha ez így folytatódik, akkor az egyéb állomány és az adósság is tovább csökkenhet.
Sok múlik a földeladásokon
Az ÁKK október–decemberben összesen 200 milliárd forintnyi nettó állampapír-kibocsátást tervez, vagyis a tartozásállomány ennyivel nőhet a szeptember végihez képest – ezzel elveszne az augusztusban meglévő nominális előny. Tavaly szeptember végétől az év végéig 400 milliárd forinttal lett kisebb az adósságállomány. Ahhoz tehát, hogy a tartozások mennyisége forintban is kevesebb legyen az idén, legalább ugyanekkora csökkentésre volna szükség. Erre van esély, ha az Országgyűlés elfogadja a földeladások felhasználásáról szóló jogszabályt, ez ugyanis a 200 milliárd feletti bevételt az adósság mérséklésére rendeli fordítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.