Devizahitelek: lassan minden jogvitát lezárnak
Lassan minden devizahiteles elszámolással kapcsolatos jogvitát lezár a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT): tavaly 5251 ilyen ügyet kezeltek, ezek közül csupán 78 volt folyamatban még az év végén is – derül ki a PBT honlapján közzétett éves beszámolóból. Elszámolási ügyből egyébként még tavaly is 1089 új érkezett a testülethez, így a devizaadósok összességében 16,65 ezer megkereséssel fordultak a békéltetőkhöz. Az elszámolási ügyek döntő többsége tavaly is a megszüntetés sorsára jutott (az így végződő megkeresések aránya közel 95 százalékot ért el), ám az egyezséggel és a szolgáltatóra vonatkozó kötelezéssel zárultaké a korábban jellemzőnél már több volt: előbbiekből 42-t, utóbbiakból pedig 226-ot regisztráltak 2016-ban.
A jegybank mellett működő intézménynek persze az elszámolási ügyeken túl is bőven adódtak feladatai: 2016-ban 4408 új megkeresés érkezett hozzá, ami ugyan 8,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de havi átlagban így is közel 370 ügyet jelentett. A megkeresések elbírálási idejét sikerült jelentősen leszorítani: tavaly 52 nap kellett átlagosan egy ügyre, szemben a 2015-ös 75, illetve a törvényben előírt 90 nappal.
A megkeresések összetételében nem hozott drámai változást 2016. A beérkező kérelmek 91,5 százaléka valamilyen bankhoz, biztosítóhoz vagy pénzügyi vállalkozáshoz kötődött, és csak a maradék nem egészen 8,5 százalékon osztoztak az egyéb szereplők. A legnagyobb, 43,8 százalékos részesedés ezúttal is a bankoknak jutott, a biztosítókat pedig az új kérelmek közel 32 százaléka érintette. A pénzpiaccal kapcsolatos ügyek többsége hitel- és pénzkölcsönnyújtáshoz kapcsolódott, a biztosítóknál pedig a nem életbiztosítási szerződések kapcsán fordultak leggyakrabban a PBT-hez.
A statisztikák szerint tavaly 4654 ügyet zárt le a békéltetőtestület, ám ezek 30 százalékánál meghallgatás nélkül el kellett utasítani a kérelmet. A befogadott és lezárt ügyek 73,4 százalékánál született megszüntető határozat, 26,4 százalékuknál egyezségre jutottak a felek, míg kötelezéssel mindössze két, ajánlással pedig hat eset végződött.
Sorozatban nyeri a pereket az MNB
Az elmúlt időszakban a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket, így azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket, amelyek bíróságon vitatták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) erre vonatkozó felügyeleti döntését – nyilatkozta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke. A jogerős pernyertes ítéletek nyomán számításaik szerint eddig 352 ezer szerződés kapcsán közel 636 millió forint összegű tisztességtelenül elvont ügyfélpénzt fizettek vissza az intézmények. A már korábban önként teljesített visszatérítésekkel együtt pedig már mintegy 995 ezer fogyasztónak összesen közel 3,95 milliárd forintot utaltak át. (MTI)