Feszültség az EKB-ban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Fontos konjunktúraindikátorok érkeznek ezen a héten Németországból. Hétfőn ipari megrendelések, kedden ipari termelési, míg csütörtökön német külkereskedelmi adatok jönnek ki. Már közel egy éve a német gazdaság elérte kapacitásainak határait, és egyensúlyi növekedési pályára állt – mutatott rá Módos Dániel. Az OTP Bank makroelemzője szerint a munkaerőpiac kellően feszes, az infláció 2 százalék közeli, így Németország önmagában megérett a kamatemelésre, ami az Európai Központi Bankon (EKB) belül egyre nagyobb feszültséget is okoz. Míg az északi országok fegyelmezett fiskális politikával és relatíve dinamikus növekedéssel rendelkeznek, addig a déli országokban a magas államadósság és a bankrendszer nem kielégítő helyzete visszafogja a növekedést, ami továbbra is laza monetáris politikát igényel. Az elemző szerint az év második felében várhatóan egyre erősebbek lesznek azok a hangok, amelyek az EKB eszközvásárlási programjának mielőbbi kivezetését szorgalmazzák, ami az euró erősödése irányába hatna. Az e heti német adatok – tette hozzá Módos Dániel – erősíthetik az euró árfolyamát, amennyiben kedvezők lesznek, s egyben jobban árnyalhatják a német növekedésről és inflációs kilátásokról alkotott képünket is.
A külső kereslet alakulása fontos lehet a hazai folyamatok megértésében is, hiszen tavaly, az év második felében a régió minden jelentős járműgyártó országára jellemző volt, hogy megtorpant a korábbi lendületes termelésbővülés – jelezte Dunai Gábor. Az OTP elemzője szerint ugyanakkor az is tény, hogy a magyar ipari termelés növekedésének megállása korábbra tehető, hiszen 2015 óta nincs érdemi bővülés, ami arra enged következtetni, hogy elértük a kapacitáskihasználás maximumát. Idén – folytatta – az újabb nagyberuházások segítenek enyhíteni a kapacitáskorlátot: Kecskeméten a Mercedes-Benz, Gödön a Samsung hajt végre bővítést/fejlesztést. Ezen új kapacitások termelésbe vonásával, ha a külső kereslet kedvezően alakul, újra lendületet vehet a hazai ipari termelés. A Központi Statisztikai Hivatal holnap közli a tavaly decemberi első becslését a magyar ipari termelés alakulásáról. Az elemző várakozása szerint éves összehasonlításban 0,4 százalékos bővülést mutathatnak az adatok.


