Folytatódhat az export bővülése
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Novemberben meglódult az export és az import is a Központi Statisztikai Hivatal részletes adatai szerint. A kivitel volumene 6,1, a behozatalé 5,1 százalékkal növekedett, ami csaknem 880 milliós külkereskedelmi többlettel párosult. Az aktívum novemberig 9,4 milliárd eurót tett ki, így pedig az év egészében rekordnagyságú, 10 milliárd eurós vagy a feletti többletre lehet számítani.
Január és november között 4,4 százalékkal nőtt a kivitel, a behozatal pedig 4,7 százalékkal bővült. Az export felfutását támogatja a globális kereslet élénkülése, az importot pedig az erősödő lakossági fogyasztás húzza. A behozatal bővülése az idei évben is fennmaradhat, amit már a fogyasztás mellett az EU-források beáramlása miatt a beruházások bővülése is segíteni fog.
A tavalyi év során novemberig a legnagyobb mértékben Ázsia felé nőtt a kivitel. Ebbe az irányba euróban számolva 6,6 százalékkal többet exportáltunk, mint egy évvel korábban, amiben nagy szerepet játszott a Kínába irányuló kivitel több mint 25 százalékos növekedése. Európába 3,6 százalékkal nőtt az export, a legtöbb országba több árut szállítottunk, mint egy évvel korábban, jórészt a német export bővülése miatt. Az embargóval terhelt orosz kapcsolatok látszanak a külkereskedelmi adatokon is: a kivitel még tovább esett a 2015-ös zsugorodás után, de a csökkenés már csak 6 százalékos volt. A behozatal Európából 1,9 százalékkal növekedett, a nagyobbnak számító partnerek közül főként Hollandiából és Spanyolországból ugrott meg az import. Továbbra is óriási, 30 százalékos a csökkenés a gazdasági visszaeséstől szenvedő Oroszország felől. Az Ázsiai országok közül Japánból és Kínából láthatjuk a kereskedelmi kapcsolatok élénkülését, az amerikai kontinensről pedig az Egyesült Államokból nőtt az import.
Idén várhatóan tovább élénkül a külkereskedelmi forgalom, habár a hazai ipari termelés előreláthatóan csak visszafogottan bővül, ami korlátozhatja az export növekedési ütemét. A globális gazdaság azonban 2017-ben is érdemben növekedhet, és jól teljesíthet legfőbb exportpiacunk, az Európai Unió gazdasága is.
A rekordnagyságú külkereskedelmi többlet azonban minden bizonnyal már a múlté, az idei évre 7-8 milliárd euróhoz közeli aktívummal kalkulálnak az elemzők, miután a tavalyi alacsony olajár már nem hajtja felfelé, és a belső kereslet importnövelő hatása is visszafogja a többletet. Egyelőre minden szakértő egyetért abban, hogy még évekig többlet jellemezheti a magyarországi külkereskedelmet.


