Bírálja a valutaalap a román túlköltekezést
Gazdasági elemzők arra figyelmeztetik a román kormányt, hogy választási győzelmét követő elbizakodott viselkedésével könnyen falnak vezetheti az országot. Visszatérhetnek Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felügyelői, még az is bekövetkezhet, hogy államosítják a magánnyugdíjpénztárakat – fogalmazott Cristian Hostiuc, az egyik legnagyobb román gazdasági napilap, a Ziarul Financiar véleményrovatának vezetője. Az apropót az adta, hogy a napokban Romániában járt az IMF küldöttsége, és bírálta a Sorin Grindeanu vezette kabinet intézkedéseit és terveit. A valutaalap szerint a keleti szomszédunknál a korábbi években végrehajtott adócsökkentések, a termelékenységet meghaladó béremelések, valamint az állami beruházások visszaszorulása veszélyezteti a 2010 óta elért gazdasági eredményeket, és csökkenti a gazdaság növekedési képességét. (Tavaly a román GDP 4,8 százalékkal nőtt 2015-höz képest.) Reza Baqir, az IMF romániai küldöttségvezetője bírálta az idei költségvetést, ugyanis a felsoroltak miatt az államháztartási hiány elérheti a GDP 3,7 százalékát. Az Európai Bizottság is a 3 százalékos küszöbértéknél magasabb, 3,6 százalékos deficitet vetített előre, miközben Bukarest 2,96 százalékra lőtte be a hiányt.
Reza Baqir kiemelte, örömmel nyújtanának anyagi segítséget, de most nincs hitelmegállapodásuk Bukaresttel, és erről nem is volt szó 2015 óta, amikor lejárt az utolsó egyezmény. Mindössze tanácsokkal segítik a románokat. Az államháztartási hiány csökkentése érdekében Reza Baqir azt javasolta, hogy Bukarest növelje az Európai Uniótól lehívható pénzek arányát és az adóbehajtás hatékonyságát, továbbá hajtsa végre az állami vállalatok szerkezeti reformját, folytassa a korrupcióellenes harcot, és halassza el a júliusban tervezett újabb nyugdíjemelést.


