BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: Az egyik legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése

Március második felében elkezdi tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács, mert a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatásoknak a javítása - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" átadó ünnepségén, kedden Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a közeljövőben átalakítja a kormány a közfoglalkoztatotti rendszert, melynek során azt szeretnék elérni, hogy már a következő félévben mintegy 50 ezerrel csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma.

Varga Mihály kiemelte: a munkanélküliségi ráta már 4,3 százalékot mutat, egyes szakmákban viszont jelentős munkaerőgondok vannak, az országban mintegy 67 ezer betöltetlen állást tartanak számon. Rámutatott: az NGM-ben már elkezdődött a munka, amelynek révén a szakképzési rendszert továbbfejlesztik, azt kívánják elérni, hogy egy középiskolás számára is vonzó legyen a szakmunkás pálya.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.