A fő amerikai és európai részvényindexek hétfőn újabb magaslatokat hódítottak meg, mivel a régóta várt amerikai adóreformot akár már kedden elfogadhatja az USA szenátusa és így Trump még karácsony előtt aláírhatja a törvényt.
Több amerikai republikánus szenátor már vasárnap kilátásba helyezte, hogy a Kongresszus várhatóan a hét elején elfogadja a társasági adócsökkentést elrendelő törvényjavaslatot, s így a Szenátus már kedden szavazhat róla, Donald Trump elnök pedig a hét végéig várhatóan aláírja az elfogadott törvényt – írja a Reuters. Elfogadása esetén ez a társasági adócsökkentés lenne az USA-ban a legnagyobb adóreform a nyolcvanas évek óta – emeli ki a német Handelsblatt.
A Reuters szerint a bankszféra lenne a reform legnagyobb nyertese, de a hétfőn kibontakozott amerikai tőzsdei erősödés nem véletlenül érint szinte minden S&P szektort.
A Reuters piaci elemzőkre is hivatkozik, akik szerint az alacsony társasági adó további pozitív következménye a vállalati nyereségek repatriálása lehet. Ez elsősorban a technológiai szektort és a gyógyszeripart érinti. A repatriálásból viszont megint csak a befektetők profitálhatnak, hiszen a társaságok valószínűleg magasabb osztalékot fizetnek majd, illetve megkezdődhet a részvények visszavásárlása is.
Az amerikai sajtó természetesen nem lelkesedik egyhangúan az adóreformért, többen szóvá teszik árnyoldalát is, a piacok viszont egyértelműen pozitívan reagáltak a törvény küszöbön álló elfogadására.