BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel a megállapodás az EU és Dél-Amerika közt

Hamarosan létrejöhet az elvi megállapodás az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur között tervezett szabadkereskedelmi szerződésről, a héten sikerült érdemi előrelépést elérni, és a tárgyalások tovább folytatódnak – jelentette ki Jyrki Katainen gazdasági növekedésért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.

„Tegnap sikerült előrelépni, és arra számítunk, hogy a Mercosur-országok javaslatokkal térnek vissza arra vonatkozóan, hogy miként zárjuk le az egyeztetéseket” – mondta Katainen az Európai Bizottság szerdai ülése után, amelyen téma volt a tárgyalások állása.

Ez már a végjáték, meglehetősen bizakodó vagyok

– fogalmazott a finn biztos, hozzátéve, hogy erős a politikai akarat mindkét fél részéről.

Jyrki Katainen gazdasági növekedésért felelős uniós biztos
Forrás: Alexandros Michailidis / SOOC / AFP

Uniós diplomáciai források arról számoltak be, hogy a tárgyalások most szakértői szinten folytatódnak, ugyanakkor amennyiben pénteken nem történik áttörés, ismét politikai szintű egyeztetés kezdődik. Mint a névtelenséget kérő tisztségviselők közölték:

a cél, hogy még a brazíliai választási kampány kezdete előtt tető alá hozzák az egyezséget.

A Mercosur országai elsősorban azt szeretnék elérni, hogy az EU a jelenleginél jobban megnyissa a piacát a dél-amerikai marhahúsimport előtt, Brüsszel pedig az európai járművek és tejtermékek kivitelét növelné, illetve megnyittatná az uniós cégek előtt a közbeszerzések piacát négy Mercosur-országban, Argentínában, Brazíliában, Paraguayban és Uruguayban, amelyek éves bruttó hazai terméke (GDP) együttesen 2800 milliárd dollár.

Szakértők szerint a szerződés politikailag és gazdaságilag egyaránt fontos az Európai Uniónak, ráadásul szimbolikus jelentőséggel is bír, miután a protekcionista kereskedelempolitikát folytató Donald Trump amerikai elnök kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodásból (TTP), illetve szembehelyezkedett az EU-val tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.