BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzhez jutnak a görögök

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) is rábólintott a Görögországot segítő nemzetközi pénzügyi mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletének a megadására, így Athén már szerdán megkapja az összeg döntő részét.

A részlet megadásáról még januárban döntöttek a közös valutát használó európai uniós tagországok pénzügyminiszterei, de a folyósítás megkezdéséhez az ESM jóváhagyására is szükség volt.

Az EMS honlapján az szerepel, hogy a 6,7 milliárd euróból 5,7 milliárd eurót még szerdán átutalják, a fennmaradó összeget pedig májusban folyósítják.

Görögország költségvetését 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben
Forrás: AFP

A folyó harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2018. augusztus 20-ig tart, utána az eurócsoport reményei szerint Athén visszatérhet a piaci finanszírozáshoz.

Görögország költségvetését 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A most aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, cserébe pedig átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.