Az idei első negyedévben az ország 15–74 éves népességének 62 százaléka, 4,6 millió fő tartozott a gazdaságilag aktívak közé – közölte a megyéket összehasonlító kiadványában a KSH. Országosan 67 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy éve, a munkanélküliek száma pedig 29 ezer fővel csökkent. A foglalkoztatottak aránya a legtöbb megyében emelkedett, leginkább – legalább 3 százalékponttal – Nógrád, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékben. Utóbbiban volt a legmagasabb, 65,4 százalékos a foglalkoztatási arány, míg a legalacsonyabbat, 48,1 százalékot Somogy megyében mérték. A munkanélküliségi ráta országosan az egy évvel korábbi 4,5-ről 3,9 százalékra csökkent, a legalacsonyabb – 2,0 százalék alatti – Vas, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Komárom-Esztergom és Pest megyékben, a legmagasabb – 7,0 százalék feletti – Nógrád, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyékben volt. A vizsgált időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 316 ezer, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 210 ezer forint volt. A budapesti székhelyű szervezeteknél dolgozók keresték a legtöbbet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek a legkevesebbet: az országos átlag csaknem 1,3-szeresét, illetve héttizedét. A bruttó és a nettó átlagkeresetek országosan egyaránt 12,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés 10,1 és 14,2 százalék között szóródott, mértéke Vas megyében volt a legkisebb, Baranyában pedig a legnagyobb.
Az idén március végén 1 millió 882 ezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván, ami 1,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A regisztrált társas vállalkozások száma Csongrád megye kivételével minden megyében és a fővárosban is csökkent, leginkább Hevesben, ahol 3,2 százalékos a visszaesés. Az önálló vállalkozók körében valamennyi megyében és Budapesten is vállalkozásszám-bővülést re-
gisztráltak, leginkább a 7,0 százalékos növekedést felmutató Pest megyében.
Egy év alatt a beruházások volumene 7,6 százalékkal emelkedett. A 2018 első negyedévében 972 milliárd forint értékben megvalósult hazai beruházások 42 százaléka a fővárosi székhelyű szervezetektől származott. A Pest megyei székhelyű cégek az országos beruházási teljesítményérték 9,7, a Győr-Moson-Sopron megyeiek 6,5 százalékát adták. A legkisebb a zalai és a Nógrád megyei hozzájárulás volt, mindössze 1, illetve 0,5 százalék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.