Rendet tennének a takarítóágazatban
Legalább 20 százalékos munkaerőhiánnyal küzd a mintegy 50-60 ezer embert foglalkoztató takarítóágazat – mondta a Világgazdaságnak Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (Matisz) elnöke. Emlékeztetett, hogy a létszámhiány náluk már öt-hat évvel ezelőtt is problémát okozott, amikor más szektorokban még nem ütötte fel a fejét. A Nemzeti Cégtár adatai szerint tavaly 4645 vállalkozás foglalkozott takarítással, együttes árbevételük meghaladta a 170 milliárd forintot. Összehasonlításképp: 2013-ban még 650-nel több társaság osztozott a 40 milliárd forinttal kisebb forgalmon, eközben azonban nyoma veszett a mérleg szerinti eredményekből tükröződő 3-3,5 milliárdos nyereségnek.
Paár szerint a szereplők számát és a statisztika szerinti bevételeket árnyalja, hogy a kimutatásban szereplő cégek jelentős része nem pusztán takarítással, hanem létesítményüzemeltetéssel is foglalkozik, de sok esetben egy-egy megrendelésnél az alvállalkozói hálót sem könnyű kibogozni. Mint mondta, elenyésző az 5-10 milliárd forintos vagy annál nagyobb forgalmú vállalat, a kevés nagy mellett pedig sok kis, 100 milliós árbevétel alatti résztvevő jellemzi a piacot. Az elpárolgó profitot elsősorban a növekvő bérköltségek számlájára lehet írni, hiszen a megrendelőkre nehezen tudják áthárítani a szolgáltatás áremelését. A Matisz azt szeretné elérni, hogy a 2200 forintos minimumóradíj legyen a mérvadó az idei megállapodások során. Sokan azonban nehezen emésztik meg, ha a két-három évvel korábbi egyezségben foglalt árak újratárgyalásakor 20-25 százalékkal többet kér a takarítócég. Eközben a szervezet elnöke szerint ma már nettó 130 ezer forint alatt nem lehet takarítót találni, de a Nyugat-Dunántúlon olykor a nettó 180 ezres fizetés sem elég csábító, hiszen hasonló munkakörben 1300 eurót is lehet keresni Ausztriában. Összességében mégsem a külföldre tartó dolgozók nehezítik a munkaadók helyzetét, jelentősebb az egyéb iparágak belföldi elszívó ereje: sokan úgy gondolják, ennyit könnyebb munkával is meg tudnak keresni.
Mivel a dolgozók legalább 70 százaléka nő, a többség pedig a 40–50 éves korosztályból kerül ki, a munkaerőhiány nélkül sem lenne egyszerű az utánpótlást biztosítani. A létszámot pedig automatizálással, robotizációval sem lehet belátható időn belül ellensúlyozni, hiszen a gépek nem képesek a sok különböző takarítási munkafolyamatot összehangoltan elvégezni, így marad a humán kapacitás. Oktatással, képzéssel, kamarai védőhálóval és rezsióradíj bevezetésével erősítenék a szakmát, hiszen egy magyar takarító számára egy óra alatt ugyanúgy 190-200 négyzetméter felület a norma, mint egy osztrák, német, svéd vagy éppen amerikai kollégának, a munkája megbecsültsége azonban a helyi vásárlóerőhöz mérten sem arányos.
Paár Zoltán arról is beszélt, hogy nagyjából fele-fele arányban teljesítenek állami és piaci megrendeléseket a takarítócégek, az utóbbi években pedig a megbízási díjak terén csökkentette lemaradását a közszféra. A Matisz elnöke azonban megjegyezte, hogy a kórházak rendszerint csupán a kiadásaik
2 százalékát fordítják a tisztaságra, a higiéniára, holott a nyugat-európai országokban ennek két-háromszorosát. Paár szerint az is nehezíti az ágazat helyzetét, hogy jó néhány, a takarítást korábban kiszervező közintézmény ismét házon belül látja el ezeket a feladatokat, ilyen például a rendőrség, illetve számos egészségügyi és oktatási intézmény. A piaci megrendelések terén korábban a banki megbízásokért álltak a legtöbben sorba, ma viszont már az elaprózott fiókhálózatok miatt ez nincs így.
