BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koncentrálódik a hazai feldolgozóipar

Annak ellenére is dinamikusan növekszik a foglalkoztatás a hazai feldolgozóiparban, hogy évek óta csökken a cégek száma. Kérdéses azonban, hogy a digitalizáció terjedése mennyiben fogja vissza a további munkaerő-felvételt.

Egyre kevesebb cég ad munkát egyre több embernek a hazai feldolgozóiparban, legalábbis a Nemzeti Cégtár legfrissebb, október 1-jei adatai szerint a múlt év végéhez képest több mint 1500-zal csökkent az ágazatban működő vállalkozások száma, az alkalmazottak létszáma eközben mégis 11 ezer fővel nőtt. A 44 ezer piaci szereplőre jutó 798 ezer dolgozó azt mutatja, hogy az egy cégre eső alkalmazottak száma kilenc hónap alatt 5 százalékkal emelkedett.

Egészséges folyamatnak lehetünk a szemtanúi, hiszen koncentrálódik a piac – válaszolta a Világgazdaságnak Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Úgy véli, hogy a nagy autóipari beruházások köré rendeződő beszállító cégek nagyban hozzájárulnak ehhez az átrendeződéshez, a cégek számának csökkenését pedig a mérethatékonyság indokolja. Ezzel együtt kérdéses, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növekedése fenntartható-e két-három év múlva is, hiszen addigra az emberi munkaerőt számos esetben kiválthatják a gépek: egyre több munkafázisban megszokottá válhat az automatizáció, a digitalizáció, az ipar 4.0-s technológiai megoldások alkalmazása.

Már évek óta fordított arányosság jellemzi a cégek és az alkalmazottak számát a feldolgozóiparban. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a trend kapcsán azt emelte ki a Világgazdaságnak, hogy a foglalkoztatás bővülése ebben az ágazatban is a gazdaság növekedésének köszönhető. De mivel tőkeigényes tevékenységről van szó, csak azok a cégek maradhatnak talpon, amelyek beruházásokkal, fejlesztésekkel menekülnek előre, azaz mindent megtesznek azért, hogy növeljék a termelékenységüket. Éppen ezért a lemorzsolódás főként a mikro- és kisvállalkozásokat érintheti az elemző szerint, pedig a növekvő hitelállomány az esetükben arról árulkodik, hogy a kisebb piaci szereplők számottevő része is fejlesztene. Árbevételi szempontból az elmúlt öt évben 2015-ben érte el csúcsot a feldolgozóipar, amikor 35 ezermilliárd forint felett járt a teljes szektor, a kiemelkedő értéken túl 2013 és 2017 között 28 és 31 ezermilliárd között mozgott az általuk generált forgalom. A mérleg szerinti eredményeket tekintve azonban a vizsgált időszakban 2014 volt a csúcs, ekkor a nyereség meghaladta a 746 milliárd forintot.

Mindezek mellett a legutóbbi statisztikai adatok vegyes képet festenek a feldolgozóipar állapotáról. A termelés negyedét képviselő járműgyártás kibocsátása 6,4 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbitól. A közúti járműalkatrészek gyártásának volumene 5,7 százalékkal nőtt, miközben a közúti gépjárművek gyártásáé – a nyári karbantartások és típusváltással is összefüggő leállások miatt – 19,7 százalékkal visszaesett. A számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása – amely a feldolgozóipari termelés mintegy 12 százalékát adja – 16,8 százalékkal bővült. A teljes tortából 11 százalékkal részesülő élelmiszer-, ital- és dohánytermékgyártás 5,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ezen belül a húsfeldolgozás, -tartósítás és a húskészítmények gyártása 12,5 százalékkal nőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.