BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszforrásokra számíthatnak 2021-től a falvak

Az év végéig valamennyi hazai háztartásban elérhető lesz a 30 Mbit/secundum sebességű internet, 4G-s lefedettségben és sebességben a világon az első öt között van Magyarország – mondta Solymár Károly Balázs, az infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az Okosfalvak szakmai konferencián, Gödöllőn. Cél, hogy Európában elsők legyünk 5G-technológiában, és régiós szinten központtá váljunk. Az országban az év végéig 1500 korszerű wifipont készül el, 2019 végéig pedig ötezer iskolában valósulhat meg teljeskörűen a digitális oktatás. Összesen 260 ezren részesülhetnek a digitális kompetencia fejlesztésében, a program során már 120 ezren sajátították el a számítógép használatát, így sokat javultak a munkaerőpiaci esélyeik. Számítógépet, laptopot, okosórát kapott ötezer olyan háztartás, ahol idősek élnek, ez segítette a családdal való kapcsolattartást is, a helyettes államtitkár szerint a szépkorúak lelkesen frissítették az ismereteiket.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért is felelős uniós biztos hangsúlyozta: a széles sávú internet, a digitalizáció csak keret, tartalommal kell megtölteni, ami munkahelyteremtést, közösségépítést jelent, ehhez az út az oktatás, a kultúra, a sport. Az okosfalvakban például online szakmai, nyelvi képzéseket is lehet tartani, erre az Erasmus programon belül is van lehetőség. Szanyi Tibor EP-képviselő szerint európai kihívás, hogy meg kell őrizni a metropoliszon kívüli világ értékeit, különben a falvak lakossága összeroskad. Internetplatformot ter­veznek, hogy az európai polgár­mes­terek megosszák egymással kreatív ötleteiket az okosfalvak érdekében. Nem egyenértékű a támogatás a nagyvárosok és a kisebb települések között az Európai Unióban, ezt 2021-től, az új uniós költségvetésben orvosolni kell, hogy ne néptelenedjenek el a falvak – jelezte a Gödöllőre is ellátogató, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos, Phil Hogan. Egyetértett Franc Bogovic szlovén EP-képviselővel: ahogyan most az EU költségvetésének 5 százaléka a nagyvárosokhoz kerül, úgy a jövőben ugyanez illesse meg a falvakat is. Csökkenteni kell a vidék és a nagyvárosok közötti digitális űrt, fejleszteni kell az infrastruktúrát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.