BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy tanácsban a kormány és a főváros

Megalakult a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. „2030-ra Budapest lehet az egyik legélhetőbb nagyváros Európában” – mondta ennek kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök. Azonnali döntések is születtek: a 3-as metró felújításához további 80 milliárd forintot, a Fővárosi Vízművek vízcsöveinek a cseréjére 27,8 milliárd forintot biztosít a kormány.

Megalakult és megtartotta első ülését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa szombat délelőtt. „2030-ra Budapest lehet az egyik legélhetőbb nagyváros Európában, a kontinens magas életminőségű és legbiztonságosabb fővárosa” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a célok eléréséhez a városvezetés és a kormány jól szervezett, kemény, közösen végzett munkájára lesz szükség, ezért hozták létre Tarlós István főpolgármesterrel egyetértésben a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát. A tízfős testület egy-két havonta ülésezik majd, döntéseiket konszenzus alapján hozzák meg. Hatáskörébe tartoznak a Budapestet érintő, kiemelt állami és önkormányzati beruházások, valamint a Budapest 2030 terv elfogadása is. A megállapodásnak az is része, hogy ha a kormány fővárost érintő ügyeket tárgyal, akkor a főpolgármester a kormányülésen minden esetben jelen lesz.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az alakuló ülésen a tanács áldását adta a Galvani-híd tervezésére, és az M3-as metró felújításához 80 milliárd forintot biztosít az uniós támogatások mellett. A főpolgármester elmondása szerint a metróvonal északi szakasza előreláthatóan márciusra készül el, és ezzel szinte egy időben megkezdődnek a munkálatok a déli szakaszon. A teljes metróvonal felújításának 2022 végéig kell befejeződnie. A 3-as metró meghosszabbítását Káposztásmegyerig előbb­revalónak tartják, mint a 4-es metróét, a jelenlegi prognózis szerint ennek értéke nem éri majd el a százmilliárd forintot.

Nemcsak a metróberuházás csúsz­hat, az eredetileg tervezett Lánchíd-pesti hídfő–Clark Ádám tér komplexum felújítását kiterjesztették a Széchenyi térre és néhány betorkoló utcára. A projekt bővülése miatt a kivitelezés is tovább tart majd.

Szó esett az árvízvédelemről is: át fogják tekinteni a város árvízvédelmi létesítményeinek állapotát, felújítási lehetőségeit, amihez a kormány meg fogja keresni a forrásokat. Támogatja a kormány a Fővárosi Csatornázási Művek kisebbségi részvényeinek kizárólagos fővárosi tulajdonba vételét, ideértve a menedzsmentjogokat is. Ennek a reális határideje 2021, mivel nemcsak a részvényt kell visszavásárolni, hanem az eszközöket is, és utóbbi a drágább tétel, amire még forrást kell találni.

A kormány biztosítja a fővárosnak a Fővárosi Vízművek azbesztcement vízcsöveinek cseréjére a szükséges 27,8 milliárd forintot. Felül fogja vizsgálni a főváros cégei leányvállalatainak helyzetét, és amelyeknél nem feltétlenül szükséges az önálló forma, azok egy része megszűnhet. A főpolgármester szerint egészen biztos, hogy megszüntetik a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító Kft.-t, és a vizsgálat eredményeinek függvényében nagy valószínűséggel a BKK-t is.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, megtárgyalták a HÉV-vonalak teljes felújítását, a kormány rendelkezésre bocsátott több mint 10 milliárd forintot a minden vonalat felölelő rekonstrukció előkészítésére és megtervezésére. Teljes, fokozatos és ütemezett járműparkcsere is lesz, először a szentendrei vonalon. A gödöllői HÉV felújítását úgy tervezik, hogy a 2-es metróval összekötik, a déli vonalon a ráckevei és a csepeli HÉV-et pedig nemcsak felújítják, hanem bővítik is, valahol a Soroksári úton egyesülnek majd. A kormány úgy döntött, hogy az említett felújítások kiemelt projektként szerepelnek a 2021–2017-es finanszírozási ciklusban, és uniós forrást szeretnének igénybe venni a beruházásokhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.