Erőteljesen átrendezték a fogyasztási szokásokat az importtermékek

A magyar sörkultúra a rendszerváltást követően a 2010-es években lett ismét érett azzal, hogy előbb Budapesten, később az ország többi részén is megjelentek a vendéglátóhelyek kínálatában a magas minőségű cseh, illetve német sörök. A kínálatbővülés színt vitt a hazai gyártók termékkínálatába. Az itthon újonnan megjelent sörök elsősorban a nemzetközi gyártók márkái voltak, egy részüket a magyar nagyüzemek anyavállalatai hozták be azért, hogy az egyre nagyobb számú hazai sörturista (Prága- és Októberfest-járók) igényeit is kielégítsék. Ez a trend egybeesett azzal, hogy Csehországban és Bajorországban valódi sörforradalom bontakozott ki: az ottani kisebb, de nagyüzemi technológiával működő főzdék újra divatba jöttek, és együttesen hátrébb szorították a nemzetközi gyártók márkáit. A verseny kibontakozott, a nagyok is limitált kiadású főzésekkel tágították a kínálatot, így hirtelen márka- és termékbőség alakult ki, ám az eladások nem követték a kínálatot. A kapacitások fenntartása érdekében kedvező áron megkezdték az exportot (nem mellesleg a Távol-Keletre is, ennek köszönhetően például Dél-Koreában erőteljes csehsör-kultusz alakult ki). A túlkínálatból jutott Magyarországra, a piacot a gyártók a minőségi sörök felé billentették, a KSH adatai szerint 2008-hoz képest a minőségi világos sör kiskereskedelmi átlagára 2013-ra több mint 20 százalékot emelkedett, vagyis a vevők követték a kínálatot. Hasonló trend mutatkozott a boroknál is, ez viszont öröm volt a gazdáknak, a borra fordított munkát nagyobb arányban lehetett a termékbe építeni.

A sör és a bor piacán ekkor jelent meg az igényes fizetőképes kereslet (a kilencvenes években Prágába és az egri Szépasszony-völgybe túrázó 20 pluszos generáció tényezővé vált a fogyasztásban). Az új igényekhez igazítva 2013-ra megjelentek az egyes márkák mögötti marketingtörténetek, amelyek a két termék legnevesebb képviselőit az egekbe emelték. Divatba jöttek a borválogatások, és ennek farvizén a sörválogatások is. A piac megérett a szintlépésre, és elindult a kézműves gyártás, amelyből meglepően jól jöttek ki a közepes üzemméretű borászatok és sörfőzdék is. Létrejött a kézműves szubkultúra. Ehhez zárkóztak fel a nagyon kisüzemi, nagyon szelektált és nagyon egyedi kézműves borokat előállító üzemek, és megjelentek a kis sörfőzdék.

A sör sajátossága, hogy egy adott időszakban kisüzemi rendszerben is meglepően nagy mennyiséget lehet előállítani, míg a bor mennyiségét a szőlőtermés határozza meg. A legkisebb sörfőzdék is képesek nagy számban megjelenni a viszonteladói, kereskedői hálózatban, nem úgy a kicsiny borászatok. A kiskereskedelmi jelenlét alapvetően határozza meg a márkát, hiszen, ha szem előtt van, a termék ismertté válik. Ezzel a sör marketingje márkaorientálttá vált. Ezt hívják itthon sörforradalomnak, ám a tények egészen mást mutatnak. A KSH adatai szerint a minőségi sör átlagára a kiskereskedelemben 2017-ben nem változott 2015-höz képest (sőt 2016-ban csökkent is), és a vendéglátóipari alkoholfogyasztás, amelyben a sör fontos szerepet tölt be, nem változott a korábbi évekhez képest, szemben például az ételfogyasztással, amely jól láthatóan nő. Tehát a magas minőségű és a piaci áraktól elrugaszkodni képes, drága kézműves sörök értékesítése egyelőre olyan kicsiny, hogy az átlagárakra nem gyakorol hatást. A vendéglátóipari fogyasztást a közepes vagy nagyüzemi, minőségi cseh, illetve német sörfajták tematizálják, míg a volument a magyar gyártók hozzák. Ettől függetlenül a kézműves főzdék egy-egy sikeres márkájukat a piaci átlag feletti háromszoros-négyszeres áron is képesek értékesíteni a kézműves szubkultúrában, ahol nemcsak a magas minőségű sörök, hanem a felső kategóriás borok is jól fogynak. Egyelőre jobban, ugyanis a legmenőbb borászatok erre a szegmensre építik prémiumtermékeik marketingjét. E termékek árában maximálisan érvényesíthetik a termék előállításában levő tudást és munkát.

A sör és a bor piacán ekkor jelent meg az igényes fizetőképes kereslet (a kilencvenes években Prágába és az egri Szépasszony-völgybe túrázó 20 pluszos generáció tényezővé vált a fogyasztásban). Az új igényekhez igazítva 2013-ra megjelentek az egyes márkák mögötti marketingtörténetek, amelyek a két termék legnevesebb képviselőit az egekbe emelték. Divatba jöttek a borválogatások, és ennek farvizén a sörválogatások is. A piac megérett a szintlépésre, és elindult a kézműves gyártás, amelyből meglepően jól jöttek ki a közepes üzemméretű borászatok és sörfőzdék is. Létrejött a kézműves szubkultúra. Ehhez zárkóztak fel a nagyon kisüzemi, nagyon szelektált és nagyon egyedi kézműves borokat előállító üzemek, és megjelentek a kis sörfőzdék.

A sör sajátossága, hogy egy adott időszakban kisüzemi rendszerben is meglepően nagy mennyiséget lehet előállítani, míg a bor mennyiségét a szőlőtermés határozza meg. A legkisebb sörfőzdék is képesek nagy számban megjelenni a viszonteladói, kereskedői hálózatban, nem úgy a kicsiny borászatok. A kiskereskedelmi jelenlét alapvetően határozza meg a márkát, hiszen, ha szem előtt van, a termék ismertté válik. Ezzel a sör marketingje márkaorientálttá vált. Ezt hívják itthon sörforradalomnak, ám a tények egészen mást mutatnak. A KSH adatai szerint a minőségi sör átlagára a kiskereskedelemben 2017-ben nem változott 2015-höz képest (sőt 2016-ban csökkent is), és a vendéglátóipari alkoholfogyasztás, amelyben a sör fontos szerepet tölt be, nem változott a korábbi évekhez képest, szemben például az ételfogyasztással, amely jól láthatóan nő. Tehát a magas minőségű és a piaci áraktól elrugaszkodni képes, drága kézműves sörök értékesítése egyelőre olyan kicsiny, hogy az átlagárakra nem gyakorol hatást. A vendéglátóipari fogyasztást a közepes vagy nagyüzemi, minőségi cseh, illetve német sörfajták tematizálják, míg a volument a magyar gyártók hozzák. Ettől függetlenül a kézműves főzdék egy-egy sikeres márkájukat a piaci átlag feletti háromszoros-négyszeres áron is képesek értékesíteni a kézműves szubkultúrában, ahol nemcsak a magas minőségű sörök, hanem a felső kategóriás borok is jól fogynak. Egyelőre jobban, ugyanis a legmenőbb borászatok erre a szegmensre építik prémiumtermékeik marketingjét. E termékek árában maximálisan érvényesíthetik a termék előállításában levő tudást és munkát.