Magyar gazdaság

Moszkva jelentősen csökkentette dollártartalékait

Az USA éppen a második negyedév elején, áprilisban sújtotta szankciókkal az orosz cégeket, ami a rubel gyengülését okozta.

Oroszország módosított a devizatartalékaival kapcsolatos stratégiáján, az állomány egyre kisebb részét teszi ki a dollár, és helyette inkább más devizákat részesítenek előnyben – nyilatkozta Benn Steil, a New York-i Külkapcsolatok Bizottságának nemzetközi közgazdasági igazgatója a Bloombergnek. Az orosz jegybank által közzétett adatok szerint Moszkva a második negyedévben

44 milliárd dollár értékű devizatartalékot cserélt le euróra és jüanra. Június végére Oroszország teljes devizatartalékának – amely globális szinten a tíz legnagyobb közé tartozik, s ekkor összesen 458 milliárd dollár volt – 15 százalékát tette ki a jüan, míg az első negyedévben ez az arány még csupán 5 százalék volt.

Bár az Egyesült Államok éppen a második negyedév elején, áprilisban sújtotta szankciókkal az orosz cégeket, ami a rubel gyengülését okozta, Vlagyimir Putyin szerint nem erre vezethető vissza az orosz stratégia módosulása.

Fotó: Shutterstock

Kína a kereskedelmi feszültségek közepette szintén eladta dollárban denominált devizatartalékának jelentős részét, és az Európai Bizottság is javaslatokat tett arra, miként erősítsék az euró nemzetközi szerepét a dolláréval szemben. A brüsszeli kutatóintézet, a Bruegel elemzője azonban pusztán gazdasági szempontból nem látja indokoltnak, hogy az oroszok már a jüant preferálják a dollárral szemben devizatartalék tekintetében, „a geopolitikai hátteret is figyelembe véve azonban minden értelmet nyer”.

Decemberben az újabb fél évvel hosszabbította meg az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, és Andrij Sevcsenko, Ukrajna kanadai nagykövete is azt nyilatkozta, hogy az észak-amerikai állam is hasonló lépésre készülhet. Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye alapján azonban az Oleg Gyeripaszkához köthető Ruszal és EN+ csoport elleni – több alkalommal felfüggesztett – szankciókat enyhíthetik a közeljövőben, miután „mindkét cég komoly szervezeti és vállalatátalakítási változásokon esett át”.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

amerikai dollár yuan orosz arany- és devizatartalék Egyesült Államok és Oroszország
Kapcsolódó cikkek