BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok milliárd forintot fektet a kkv-kba a Széchenyi Tőkealap-kezelő

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az alapkezelő a 2012-2018-as időszakban 111 tőkebefektetést hajtott végre, a társaságokból 33 esetben nyereségesen, 2 esetben tőkevesztéssel szálltak ki, 6 exitnél még tart az elszámolás. Jelenleg 70 vállalatban van kisebbségi részesedésük.

Csuhaj V. Imre elmondta, hogy 2018-ban 47 ügylet jutott döntési szakaszba 9,85 milliárd forint értékben, 2019-ben a tervek szerint mintegy 40 tőkebefektetést hajtanak végre 11,2 milliárd forint kihelyezéssel, és 8-10 cégből szállnak ki.

A tavalyi jelentősebb befektetések közül kiemelte, hogy a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap végrehajtotta első határon túli mintaprojekjét, az Euro Dori Transport Kft.-be fektettek, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alappal pedig részt vettek a BÉT Xtend piac első nyilvános részvénykibocsátásában, és ez utóbbi kezdeményez az idén folytatódni fog.

Török József, a Széchenyi Tőkalap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója
Fotó: Kallus György

Csuhaj V. Imre beszámolt arról, hogy a jövőben is befektetési célterület marad a járműipar, fémfeldolgozás, egészségipar, a környezetgazdálkodás, a dizájn és divatipar, és új területként kockázati tőkével beszállnának az oktatás, a sport és a védelmi ipar területén működő vállalkozásokba is. Emellett a jövőben segítik a speciális innovációs infrastruktúrák kialakítását is, például helyi partnerekkel Kolozsváron közösségi irodát nyitnak az inkubációs folyamat erősítésére.

Török József, a Széchenyi Tőkalap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója elmondta, általában 100 millió és 200 millió forint közötti tőkével szállnak be a vállalkozásokba, kisebbségi tulajdont szerezve. Jellemző, hogy a befektetési időszak végén többnyire az alapítók vásárolják vissza az alapok tulajdoni hányadát.

A jövőben a hazai inkubáció mellett jelentős figyelmet fordítanak a nemzetközi inkubációs partnerek bevonására is, ezzel szélesítik a lehetséges kockázati tőkebefektetői kört – tette hozzá az igazgató.

Az állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. öt tőkealapon keresztül kockázati tőkebefektetést hajt végre kis- és középvállalkozásokban, csendestársként segítve a vállalkozásokat:

  • a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 22 milliárd forint;
  • az Irinyi I. Kockázati Tőkealap 7,4 milliárd forint;
  • az Irinyi II. Kockázati Tőkealap 8 milliárd forint;
  • a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 20 milliárd forint;
  • a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap pedig 13 milliárd forinttal gazdálkodik.
  •  

    Aki nem menekül előre, azt megeszik a versenytársak

    Az exportképesség és az okosan használható hitel mellett a cégek fejlődésében fontos a tőke szerepe is – mondta Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő üzletfejlesztési igazgatója a Világgazdaság február végi versenyképességi konferenciáján.

     

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.