Magyar gazdaság

Segít a piacra jutásban a Valor

Néhány éven belül piaci alapokra kívánja helyezni az életképes innovációkat a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója, Lepsényi István, aki az idén kezdte meg munkáját az állami vállalatnál.

Olyan közeget kell teremtenünk, amelyben az ötletek és az új gondolatok megtalálják az útjukat az innovációs labirintusban – mondta a Világgazdaságnak a hazai találmányok piacra jutásának megsegítésére létrejött Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója, Lepsényi István. Tájékoztatása szerint az állami vállalatnál a begyűjtött ötletekből kiválogatják a magas innovációs tartalmúakat, és azokat, amelyeknek esélyes a piacra jutása, ezek közül kerülnek ki azok, amelyeket a Valor Hungariae mentorál. Az innovációk mögött álló kkv-knak, feltalálóknak egészen addig megmarad a kapcsolatuk a mentorcéggel, amíg be nem indul a termékük gyártása. A Valor azon jó ötletek tulajdonosainak, amelyeket nem tud felvenni a programjába, segít megtalálni helyüket az innovációs intézményekben.

Az ötletek gyűjtésében és értékelésében a Valor egyetemekkel dolgozik együtt. A legtöbb egyetemen már létezik vagy alakul újításokkal foglalkozó szervezet. Azokat az ötleteket, amelyek nem illenek az adott egyetem fejlesztési profiljába, a vállalat átveheti, felkarolhatja. A Valor együttműködik a laborkapacitások kihasználásában is. A társaság nemcsak egyetemekkel lépett partnerségre: épp a napokban írt alá együttműködési megállapodást a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, de összefogott a Hiventuresszel is: átirányítják egymáshoz a másik fél számára érdekes ötleteket. A tőkealap-kezelő által például gyakran nem támogatható egy az átlagnál nagyobb kockázatú, bonyolultabb műszaki tartalmú, nehezebben értékesíthető startup, amelyet azonban a Valor felkarolhat. Hasonló együttműködés kezdődött a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-vel is. A Valor kizárólag állami támogatásból működik, és bár a mentorálás később is állami hátterű és nonprofit alapú marad, ki kell építeni a társaság üzleti lábát. Ennek mikéntjét azonban még ki kell dolgozni, azután pedig szükség lesz a kormány döntésére.

„Alapvetően közvetítő feladatunk van, de meglátásunk szerint érdemes lenne a finanszírozás területére is kilépnünk a gyakran hátráltató korlátok miatt. A nagy pályázatokban ugyanis nem veszik figyelembe, hogy a feltaláló nem egy működő vállalat, és nem tud ötéves pozitív mérleget produkálni” – magyarázta Lepsényi István. Szerinte a kutatás-fejlesztési támogatásoknak már jól kialakult rendszerük van, de a folyamatokat fel kellene gyorsítani, mert most másfél év is eltelik a pályázatok kiírása és a finanszírozás között, ami egy ötlet esetében nagyon hosszú idő. A Valor finanszírozásban való esetleges megjelenése azonban nem lenne azonos a kockázatitőke-befektetéssel, mert – mutatott rá Lepsényi István – míg az utóbbi segít felépíteni a vállalkozást, a termékét piacra juttatni, majd eladja a céget, addig a Valor nem a startupot és az ötletet akarja eladni, hanem az abból megvalósuló terméket, hogy az hozzájáruljon a magyar növekedéséhez. „Az a célunk, hogy a feltalálók, innovátorok, egyetemisták és jó ötlettel rendelkező átlagemberek tudatában legyenek, hogy állami vállalatként bízhatnak bennünk. Azt akarjuk, hogy sikeresek legyenek, mert az a mi sikerünk is” – jelentette ki Lepsényi István.

A húszfős Valor Hungariae Zrt. a jövőben pénzügyi területen (kockázatelemzés, pénzügyi tervek verifikálása) kíván erősíteni. A munkáját segítő tudományos testület külföldön dolgozó magyar kutatókból áll, akik jelenleg 150-160 ötlettel foglalkoznak, és 32 projekten már dolgoznak.

Eltelhet

1,5

év is a kiírás és

a finanszírozás között

Ezek is érdekelhetik