Magyar gazdaság

Húszmilliárdnál tart a Steindl Imre-program

Sándor Tünde | A Kúriának helyet Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületrekonstrukciójának tervezésével folytatódik a Steindl Imre-program, amelynek keretében nemrég felépült a Szabad György Irodaház is. A jövőben képviselői irodaházként szolgáló épület 12,9 milliárd forintból valósult meg az Országházba vezető alagúttal és az Országházban új előadóteremmel kiegészülve. „A kívül régi, belül ultramodern irodaház átadás-átvétele most van folyamatban” – tájékoztatta a Világgazdaságot az Országgyűlés sajtóirodája. A Steindl Imre-programban zajló beruházások költsége 2019 harmadik negyedévének végére megközelítette a 20 milliárd forintot, a legnagyobb költségelem a Szabad György Irodaházé. Ennél jóval kevesebbe, 2,9 milliárd forintba került az Országgyűlési Őrség által már birtokba vett Balassi Bálint utcai Tisza Lajos Irodaház felújítása és átépítése, amelynél most a támogatási szerződés elszámolása zajlik. A 450 tagú őrség ideiglenesen az Országházban volt elhelyezve. Hamarosan a Fehér Házként emlegetett Képviselői Irodaházból a Szabad György Irodaházba telepítik át az eddigi funkciókat. „Még nem üresedett meg jelentős nagyságú terület, de a költözések után megújulnak a kiürített helyiségek” – közölték a sajtóirodán. A Vértanúk terén is lezárultak a programba tartozó munkálatok.

A Nemzeti vértanúk emlékművének felállítása, a Nagy Imre-szobor áthelyezése, a Jászai Mari tér részleges rekonstrukciója 2,1 milliárd forintba került. Még épül a Nemzeti összetartozás emlékhelye az Alkotmány utca torkolatában, erre több mint 1,6 milliárd forintot szánnak, és megkezdődött az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épülete rekonstrukciójának a tervezése.

A két beruházásnál egyelőre 125 millió, illetve 70 millió forint szerepel költségként.

Az összetartozás emlékhelyére

1,6

milliárd forintot fordítanak

Országgyűlés képviselői irodaház Fehér Ház Szabad György Irodaház Steindl Imre Program
Ezek is érdekelhetik