Magyar gazdaság

Még az idén megkezdi a működést a berettyóújfalui börtönkórház

A Csengerre tervezett fegyintézet alapkövét az első negyedévben teszik le.

Az év végére elkészülhet Berettyóújfaluban a 194 ágyasra tervezett Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ. Ezzel mintegy kétszáz új munkahely létesülhet a városban, a dolgozókat jelenleg is toborozzák – közölte a Világgazdasággal Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője. Az új fegyintézetekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a csengeri létesítmény alapkőletételére az első negyedévben kerül sor, a többi létesítmény tervezése még folyik.

Magyarországon harminc büntetés-végrehajtási intézet és három büntetés-végrehajtási intézmény működik. Ezekben összesen 16 630 embert tartanak fogva.

A jogerősen elítéltek közül 312 férfi és 16 nő tölti életfogytig tartó szabadságvesztését a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége mellett, és 62 azoknak a száma, akik sohasem szabadulhatnak. A fogvatartottakra felügyelő munkatársak számáról Orosz Zoltán nem kívánt nyilatkozni, ugyanakkor a 2020-as költségvetés szerint az átlagos statisztikai létszámuk 11 391-re tehető.

Az ország valamennyi börtönében biztosítottak a biztonságos fogva tartás személyi felté­telei, a kollégák megfelelő létszámmal látják el szolgálati feladataikat

– hangsúlyozta.

A büntetés-végrehajtási létesítményekben dolgozók bérezése kapcsán a BVOP szóvivője elmondta, hogy azt több tényező is befolyásolja, például a végzettség, a szolgálati idő, a beosztás vagy a besorolási kategória.

Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt

Ezért pontos összegekről nem tudott beszámolni, de jelezte, hogy a tiszthelyettesek havonta bruttó 230 ezer forint, a tisztek havi bruttó 374 900 forint kezdő fizetésre számíthatnak.

A hivatásos állomány, de egyes kiegészítő elemek kapcsán a rendvédelmi igazgatási jogviszonyban állók is számíthatnak cafetériára, illetve többek között lakhatási támogatást vagy munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést is kaphatnak.

A négy fal között

Évente nő az életfogytiglani börtönre ítélt rabok száma Magyarországon – derül ki a BVOP évkönyveiből. Amíg 1999-ben, a legsúlyosabb büntetés bevezetésének első évében csak egyetlen rabot ítéltek ilyen büntetésre, addig 2005-ben már tízet. A létszám azóta is bővül: 2012-ben huszonöten, 2014-ben negyvenkilencen, 2018-ban pedig ötvenheten voltak az életük végéig raboskodásra ítéltek.

 

Orosz Zoltán csenger börtönkórház BVOP Berettyóújfalu
Kapcsolódó cikkek