Magyar gazdaság

A visszaesés dacára is közel négy és félmillión dolgoznak itthon

Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot.

Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva üdvözölte, hogy a foglalkoztatottság csekély mértékű visszaesése ellenére is majdnem 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon. A kedvező szint fenntartásához a kormány munkahelyvédelmi, munkahelyteremtési intézkedései is hozzájárultak – tette hozzá.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a foglalkoztatási ráta az országon belül jelentősen eltér,

hiszen Észak-Magyarországon az országos átlagnál jóval magasabb,

a nyugati országrészben viszont lényegesen alacsonyabb a

Az államtitkár úgy véli, hogy az egyenlőtlenséget a beruházások ösztönzésével mérsékelni lehet. Bodó Sándor szerint a 25 év alattiak elhelyezkedési támogatásait is fenn kell tartani, bár üdvözölte, hogy a legfiatalabb korosztályban a mostani válság ellenére is

lényegesen alacsonyabb a munkanélkülisági ráta, mint 2010 előtt volt.

Illusztráció. Fotó: Dudar SZILARD / MERCEDES-BENZ / AFP

A KSH csütörtöki közlése szerint a július-szeptemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt. Szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer volt, ami az előző havihoz képest 32 ezerrel, tavaly szeptemberhez képest 24 ezerrel kevesebb.

A munkanélküliek átlagos létszáma harmadik negyedévben 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt.

A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A harmadik negyedévben 35 ezerrel dolgoztak kevesebben mint egy évvel ezelőtt

A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

munkahelyvédelem Innovációs és Technológiai Minisztérium Központi Statisztikai Hivatal Államtitkár
Kapcsolódó cikkek