Most minden az új uniós ciklus Vidékfejlesztési programjának maximális nemzeti kiegészítéséről szól, 4265 milliárd forint jut a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidék fejlesztésére 2027-ig. Mennyire sikerült, sikerül jól elkölteni a 2014–2020-as ciklusban e célra rendelkezésre álló összeget?
Óriási fegyverténynek tartom, hogy a vidékfejlesztési források mintegy felét termelő beruházásokat szolgáló infrastruktúra-javításra írtuk ki a pályázatokban. Ez uniós összehasonlításban is egészen jó arány, és ez lehet a helyes irány a következő időszakra is. Vannak kötelezettségek: a keretből például az információátadásra is kell költenünk, de a megemelt összeg mellett ez és a hasonló kiadások nem képeznek nagyobb ráfordítást, így arányaikban csökkennek.
Ez a pénz elég lesz ahhoz, hogy változzon a magyar élelmiszer-gazdaság alapanyag-előállításra alapozott szerkezete?
Ez a többletforrás óriási lehetőség a technológiafejlesztés és a versenyképesség javítása szempontjából. Jó irányt vettünk már a korábbi ciklusban is azzal, hogy igyekeztünk a magasabb hozzáadott értéket előállítani képes vállalkozások fejlesztéseit támogatni, és ez most is kifejezetten preferált cél lesz. Az alapanyag-előállításunknak mintegy kétharmadát dolgozzuk fel belföldön, jó esélyünk lesz, hogy ezt az arányt jelentősen javítsuk. Ez nyilván több munkahelyet, több befizetett adót, jobb eredményt és sok egyéb pozitívumot hoz, például a vidéki életminőség javítását. Érdekes, hogy míg Nyugat-Európában a vidéki élet az egyértelműen magas életminőséget jelenti, és a társadalom perifériáján élők jellemzően elhanyagolt városnegyedekben élnek, addig Magyarországon, de szinte az összes közép-európai országban ezeknek az embereknek a zöme a falvakban lakik. Ezen lehet változtatni, és erre ez a program alkalmas is. A magyar vidék felértékelődése nyilván nem egyik napról a másikra zajlik le, de a vidékfejlesztési források és más dedikált hazai támogatások lehetőséget adnak az előrelépésre.
Ön szerint mely ágazatok számíthatnak biztosan fejlesztési forrásokra?
A korábbinál háromszor nagyobb forrásnak elegendőnek kell lennie arra, hogy minden ágazat részesüljön belőle, sőt kötelességünk, hogy így osszuk szét a rendelkezésre álló keretet. Egyetlen területet sem szeretnék kiemelni, adjuk meg minden ágazatnak a lehetőséget, hogy bemutassa a fejlesztési stratégiáját. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy jobb pozícióval tárgyalnak a források allokálásakor a nagyobb hozzáadott érték előállítására képes ágazatok, amelyek emelik a feldolgozottsági szintet, jobb versenyképességet, magasabb technológiai színvonalat képesek elérni, és több munkaerőt tudnak lekötni.
A most záruló ciklusban a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása annyira kiemelt szempont volt, hogy meghatározták: a támogatás 80 százalékát ezek kaphatják. Elképzelhető most is ilyen arány?
Ezt nagyon komolyan vette a kormány, és úgy tudom, a kifizetéseknél valóban betartották ezt az arányt. Nem tudok bármilyen változásról, amely azt magyarázná, hogy ez más irányt vegyen. Ugyanakkor ez érdekes kérdés, de nem biztos, hogy innen érdemes megközelíteni a dolgot. Hiszen ha egy, a 20 százalékba tartozó vállalkozás szeretne egy nagyobb feldolgozóipari fejlesztést végrehajtani, azt én biztos nem akadályoznám csak azért, mert átlépjük vele a küszöböt. Ez az arányszám inkább egyfajta zsinórmérték, viszonyítási alapnak jó, de semmiképpen nem vésném kőbe, hogy ezen felül egy forintot sem szabad a nagyoknak fizetni. Inkább a fejlesztések fontosságát, életképességét és az agrárgazdaság egészére gyakorolt hatását kell nézni. Ne felejtsük el, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság kivételes teljesítményt nyújt az exportban, ezáltal pedig meghatározó a szerepe a külkereskedelmi egyenlegünkben. Így az élelmiszeripari fejlesztések egy jelentős része valószínűleg nem a kkv-szektorban valósul majd meg. Ennek alapján, csak a feldolgozást nézve, nagyon valószínű, hogy a kkv-k és a mikrovállalkozások nem lesznek képesek a támogatások 80 százalékát lehívni. Az alapanyag-termelésben viszont már inkább van ennek realitása.
Az új uniós ciklusban a mezőgazdasági termelők számára komoly kötelezettség a Termőföldtől az asztalig stratégia megvalósítása, amelyben például a növényvédőszer-használat 50 százalékos vagy a műtrágya-felhasználás 20 százalékos csökkentése szerepel előírásként. Be lehet ezt tartani?
Ez a stratégia szerintem egy támogatható elképzelésnek egy egészen elfogadhatatlan, vágyvezérelt megnyilvánulása. Ha valaki érdekelt abban, hogy ne használjunk több növényvédő szert a szükségesnél, az éppen a gazdálkodó, hiszen így olcsóbb a termelés. Ugyanakkor a növényeknek a növényvédő szer az orvosságuk. Az ember is azért vesz be gyógyszert, mert szüksége van rá, és a gazdálkodó akkor ad „orvosságot” a növénynek, ha szükséges. Itt érdemes az élelmiszer-biztonsági szempontot is megemlíteni, hiszen például ha a búzát nem permetezzük le, és fuzáriumos lesz, az már az emberi egészséget veszélyezteti. Tehát ez egy végiggondolatlan ötlethalmaz, s ami különösen felháborító: nem vonják be a gazdákat a tervek kidolgozásába. Arról nem is beszélve, hogy ha előírják, hogy mindenki 50 százalékkal csökkentse a növényvédőszer-felhasználását, akkor az történik, hogy ha mondjuk a hollandok is ugyanezt teszik, még mindig több hatóanyagot szórnak majd ki, mint most mi. Ezért erről még hosszas egyeztetések várhatók az Európai Bizottsággal.
