Magyar gazdaság

Jeff Bezos visszaelőzte Elon Muskot, újra ő a leggazdagabb

Az Amazon-alapító jött ki győztesen a hét elején történt tőzsdei visszaesésekből.

A Tesla részvényei 2,4 százalékkal estek vissza kedden, ami miatt közel 4,5 milliárd dollárral csökkent vagyona. Ennek következtében

hathetes regnálás után elveszítette első helyét

a világ leggazdagabb embereit számon tartó Bloomberg Billionaires Index rangsorában – számolt be a CNN.

Az első helyet az a Jeff Bezos kaparintotta meg, akinek a tőzsdei lejmenetben szintén csökkent a vagyona, de jóval kisebb mértékű, 372 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el.

Fotó: Christos S / Shutterstock

Az illusztris listát korábban három éven át vezető Bezos február elején jelentette be, hogy távozik az Amazon vezérigazgatói posztjáról, és 2021 harmadik negyedévétől a járvány alatt rekordnyereséget elkönyvelő technológiai óriás igazgatótanácsának elnöke lesz.

Jelenlegi vagyonát 191 milliárd dollárra taksálják, ami az Amazonban való részesedésének köszönhetően 75 milliárd dollárral nőt az előző évben.

A listát január elejétől mostanáig uraló Elon Musk jelenleg 190 milliárd dollár büszke birtokosa. Vagyonnövekedése 2020-ban rendkívül látványos volt, a Tesla részvényei 106 milliárd dollárral nőttek, ami gigantikus, 743 százalékos emelkedést jelentett a cégnek.

A világ harmadik leggazdagabb embere továbbra is a Microsoft-tulajdonos Bill Gates, 137 milliárd dollárral.

Elon Musk Bill Gates Jeff Bezos Amazon Tesla Bloomberg Billionaires Index
Kapcsolódó cikkek