Magyar gazdaság

Épülhet a kőbányai sportcentrum

Sportcsarnokot, parkolóházat és egy uszodát is épít várhatóan másfél év alatt a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt.

Tartalékkeret nélkül mintegy nettó 47 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt. és a Záév Zrt. közös ajánlata nyerte el a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda építésének jogát – jelent meg az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben. Ebből kiderül, hogy a konzorcium alvállalkozóként a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t is bevonná a munkába. A 2020 novemberében megjelent felhívásra adott be ajánlatot a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. is, de ezt érvénytelennek mondta ki a kiíró Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Ennek az volt az oka, hogy a vállalkozó pályázata nem felelt meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, a hiánypótlási kötelezettségének pedig nem tett eleget a február végi határidőig. A szerződéskötési moratórium ezen a héten pénteken jár le.

A várakozások szerint az érdemi építkezés átfutási ideje mintegy másfél év lesz.

A kőbányai sportkomplexum tervei tavaly tavasszal készültek el, miután a főváros X. kerülete megkapta a szükséges állami támogatást a projekthez. A létesítmény két különálló, a Mázsa teret is magában foglaló, önkormányzati tulajdonú telken jön létre. Az ajánlatkérés tárgya egy új sportcsarnok és parkolóház, valamint egy új uszoda.

Fotó: VG

Az utóbbi a Magyar Építők szakportál szerint a vasúti pálya és a Bihari út közötti kisebbik, 13,6 ezer négyzetméteres telken épülhet meg

egy 500 fős lelátóval, FINA-minősítésű, 50 méteres versenymedencével, valamint bemelegítő- és tanmedencével.

Az előbbi pedig a Bihari út túloldalán elhelyezkedő, mintegy 17,5 ezer négyzetméter alapterületű nagyobbik telekre kerül, amely háromezer néző befogadására lesz alkalmas a FIBA-előírásoknak megfelelően kosárlabdára optimalizálva. A két épületet a közterület felett egy 40 méter hosszú tetőszerkezet köti össze, megjelenítve ezzel a Kőbánya kapuja építészeti koncepciót.

A beruházás célja az utánpótlás-nevelés, egyúttal a sportolók edzési és versenyzési lehetőségeinek megteremtése. Ide költöznének át az ötvenéves Kőér utcai uszodából az úszóakadémia sportolói, a Budapesti Kosárlabda Szövetség pedig itt helyezné új alapokra a sportágat. A küzdőtéren a röplabda, a kézilabda és a teremfoci is helyet kap. Ezenkívül edzőtermeket alakítanak ki az ökölvívásnak, a birkózásnak és a szumó sportnak.

Közgép Magyar Építő sportcentrum ZÁÉV Kőbánya
Kapcsolódó cikkek