A kormány közel tíz éve hirdette meg az újraiparosítást, mi volt ennek a motivációja?
Azok az országok, amelyeket fejletteknek nevezünk, nagyon erősen iparosodottak voltak korábban. Ennek ellenére ma már ezekben az országokban a foglalkoztatottak 75-80 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozik, az iparban pedig mindössze 15 százalékuk. A fejlődésükben ugyanakkor volt egy korszak, amikor az ipar erős és meghatározó volt a gazdaságukban, és ez az erős iparosodottság megalapozta a mostani gazdagságukat. Ezen nekünk is át kell menni, ez egy olyan lépcsőfok, amely nem kerülhető ki.
Ha Magyarország el akar jutni a gazdag országok közé – márpedig el szeretne jutni egyszer –, és eggyel feljebb ugrana a közepes jövedelmű országok felső csoportjából, akkor át kell ezen a fejlődésen mennie.
Az ellenzők mégis a szolgáltató szektor szerepét emelik ki.
A szolgáltató szektornak nagyobb lehet a hozzáadott értéke, viszont a termelékenység növelésére már nincs olyan lehetősége, mint az iparnak. Nézzük meg az Ubert, amely szinte csak egy szoftver, mégis 100 milliárd dollárt ér, miközben a magyar értéke 165 milliárd. Ugyanakkor a fejlett ipari országok azért válhattak posztindusztriális országokká, mert volt korábban egy erős iparuk, amelynek egy részével egyébként most is rendelkeznek. Franciaországban a foglalkoztatottak háromnegyede a szolgáltató szektorban dolgozik, az iparban pedig kevesebben, mint Magyarországon, mégis van néhány erős, hihetetlenül fejlett iparáguk. Az igazi töréspont ugyanis ma nem ott van, mint Magyarországon sokan gondolják, vagyis nem ipar vagy szolgáltatás, hanem sokkal inkább az immateriális és a materiális javakba való között. A fejlett országokban egyértelműen az előbbi fölénye a meghatározó.
Ez magyarázza, hogy rosszabb a termelékenységünk?
Részben igen. A kelet-közép-európai országokban továbbra is a legtöbb befektetés a materiális javakba érkezik, ugyanez Skandináviában, Svédországban és Dániában vagy az Egyesült Királyságban és Franciaországban éppen fordítva van.
A probléma, hogy azok az országok vannak előrébb az innovációs rangsorokban, és azokban nagyobb a termelékenység, amelyek esetében jelentősebb az immateriális javakba történő beruházás. Magyar részről hozzá kell tenni, hogy az ipar továbbra is duális, van egy nagyon termelékeny, modern, fejlett technológiát alkalmazó gyártás, és vannak a hazai kis- és közepes vállalkozások, amelyek még nem minden esetben jutottak el odáig, hogy olyan eszközökkel dolgozzanak, amelyek jelentős termelékenységet biztosítanak a számukra.
Az ipar nagy kihívása, a digitalizáció és az ipar 4.0 hogyan érinti a térségünket?
Ma már az ipar és a digitalizáció összeolvadása az igazi kulcskérdés, ami lépéskényszerbe hozta Európát, főleg Németországot. Angela Merkel kancellár a 2014-es hannoveri vásáron beszélt először az ipar 4.0-ról. Tulajdonképpen az egész mögött az az elgondolás húzódik, hogy Németország ne kerüljön versenyhátrányba, mivel félő volt, hogy az újraiparosítást az amerikai digitális cégek határozzák meg.
Nem véletlenül indult el ez a folyamat a kelet-közép-európai országokban is, ahol nagyon erős a német ipari jelenlét. Ám bonyolult folyamatról beszélünk: az egy dolog, hogy ezeket az eszközöket megveszik és beillesztik a termelési folyamataikba, de ehhez át is kell alakítani a teljes gyártási rendszert. Egyszerűbb kiírni egy pályázatot gépvásárlására, mint átalakítani egy vállalat teljes termelését ipar 4.0‑s technológiák alkalmazásával, amihez a gépek, munkafolyamatok, rendszerek és az azokhoz való támogatás megszervezése is szükséges.
A koronavírus-járvány számos jelenséget felerősített. Elindult a gazdaság szerkezetátalakulása?
Az élet hamarosan beindul, amit az elhalasztott kereslet megjelenése is segíthet, de a fő kérdés az, hogy milyen lesz a Covid–19 utáni gazdaság.
Azt látjuk, hogy a munkaszervezés és az üzleti modellek részben átalakulnak, hiszen a digitalizáció nagyon erős szerepet játszott a járvány kezelésében: olyan szektorokban is megjelent, ahol korábban nem volt jellemző. Az oktatás és az egészségügy is ilyen. Másrészről az is kiderült, hogy a globális termelési láncok helyenként sérülékenyek. Ezek után pedig sokan felteszik a kérdést: szükség van-e ennyire összetett értékláncokra, és regionálisan esetleg lokalizálják-e a gyártást?
Vannak már erre utaló jelek?
Azt még nem tudjuk, hogy a válság során ezek a vállalatok elérték-e azt a küszöböt, amelynél azt mondják, hogy az ellenálló képesség fontosabb, mint az elérhető költségelőny. Ráadásul a digitális technológiák lehetővé teszik a termelési láncok lerövidítését is. Ha ez a kettő összekapcsolódik, akkor annak következményeként azok a termelési folyamatok, amelyek a kilencvenes években, a globalizáció nagy hullámában kitelepültek Délkelet-Ázsiába, visszatérhetnek az anyaországokba.
Magyarország és Kelet-Közép-Európa pedig abban érdekelt, hogy amikor ezek a nyugati nagyvállalatok visszatelepítik a termelésüket, akkor annak egy részét ide hozzák. Emellett az államok is levonhatják a következtetéseket.
Nem hiszem, hogy az európai országok még egyszer bele akarnak esni abba a hibába, hogy sorban állnak a maszkokért és a lélegeztetőgépekért, pedig egyik sem hightech termék.
Mi a küldetése, célja a Technológiai Jövők Műhelyének?
A negyedik ipari forradalom radikálisan átformálja a gazdaságot és a társadalmat. Itt, az MCC-ben olyan komplex képzést kínálunk, amelybe beletartozik ennek a változásnak minden vetülete, az üzleti, a technológiai, a geopolitikai vagy éppenséggel a foglalkoztatottsági hatása, úgy is mondhatnánk, hogy az új technológiák gazdaságtanát építjük fel. Ilyen összetett oktatási kínálat jelenleg nincs Magyarországon. Úgy vélem, akik ide járnak, olyan kapaszkodót kapnak, amellyel el tudnak majd igazodni az új technológiák miatt hihetetlenül gyorsan változó világban. Ezt pedig már a fiatalok is érzik: felvételi számaink azt mutatják, hogy jóval többen jelentkeztek az MCC képzésére az idén, mint az előző években.
