Magyar gazdaság

Minden adott, mégis kevés cég él a lehetőségekkel

Egy friss tanulmány szerint a digitalizáció nyújtotta előnyöket nem használják ki kellően a hazai cégek

A digitalizáció előmozdításával jelentős nemzetgazdasági hatások érhetők el – derült ki a Vodafone Csoport megbízásából a Deloitte által készített tanulmányból, amely az EU tagországok gazdaságának és társadalmának digitális fejlettségét mérő, DESI mutatót vizsgálva jutott erre a következtetésre.

A 27 EU tagország és az Egyesült Királyság 2014-2019 közötti adatait vizsgáló tanulmány fő megállapítása szerint a DESI összpontszám 10 százalékos növekedése 0,65 százalékkal növelheti az adott tagország GDP-jét.

Amennyiben pedig 2027-re minden tagország elérné a 90 pontot, az elemzés szerint az EU területén az egy főre eső 7,2 százalékkal magasabb lenne. Magyarország esetében a 90-es pontszám elérése 11,43 százalékos GDP növekedést és 12,9 százalékos termelékenységi növekedést eredményezhetne 2027-re.

Annak ellenére, hogy az ország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket. Ezt támasztja alá a 2020-as felmérés is: Magyarország összesítésben a digitális technológiák integráltsága kapcsán mindössze a 26. helyen állt. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a vállalatok egyelőre nem aknázzák ki a digitális technológiákban rejlő lehetőségeket, így a terület jelentős fejlődési potenciált jelent a vállalkozások termelékenysége, és a nemzetgazdaság növekedése szempontjából is.

digitalizáció, digitális, felhőszolgáltatás
Fotó: Shutterstock

Átfogó digitális szolgáltatásokat kínálunk a magyarországi vállalkozások számára, így minden adott ahhoz, hogy segíteni tudjunk azon megoldások beazonosításában, amelyek lehetővé teszik számukra a hosszú távon is növekedést biztosító digitális átalakulást

– mondta Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.

Big Data

Magyarországon a big data elemzés kihasználtsága elmarad az uniós átlagtól (12,3 százalék), hiszen a nagyvállalatok mindössze 6,1 százaléka használ big data analytics szolgáltatást. Ezt az eredményt bármely forrásból származó adatelemzés alkalmazása javítani tudja. A big data analytics egyik legfontosabb területe a működési adatok elemzése.

Felhőalapú szolgáltatások

Bár egyre több magyarországi vállalkozás migrálja adatait felhőalapú tárhelyre (a vállalkozások 11,5 százaléka használja ezt a működési modellt, szemben az EU 17,8 százalékos átlagával), sok kisebb vállalat nem él ezen szolgáltatások előnyeivel

Közösségi média és e-kereskedelem

A magyar vállalatok hatalmas fejlődési potenciállal rendelkeznek e területeken. Itthon a vállalkozások mindössze 11,8 százaléka van jelen közösségi média felületeken (legalább kettőn, ez az európai vállalkozások esetében 25,2 százalék). A KKV-k csupán 12,5 százaléka értékesít online, és kevesebb mint 6 százalék teszi ezt nemzetközileg (ugyanezek a számok EU-szinten: 17,5 százalék, illetve 8,5 százalék). Az e-kereskedelem aránya a teljes forgalomhoz viszonyítva szintén alacsony (10,9 százalék Magyarországon, 11,1 százalék az EU-ban).

dési Vodafone digitalizáció tanulmány
Kapcsolódó cikkek