Magyar gazdaság

Varga Mihály: az ellenzék több ezer milliárddal borítaná fel a jövő évi költségtervezetet

Összesen 1148 darab módosító érkezett az ellenzéktől, amely 8800 milliárd forinttal borítanák fel a benyújtott jövő évi költségtervezetet

– mondta Varga Mihály a Facebookon feltöltött videóüzenetben.

https://www.facebook.com/VargaMihalyKepviselo/videos/508898440315452

A pénzügyminiszter közölte, hogy a benyújtott módosítót között szerepel

új adóemelés, alapjövedelem, megalapozatlan elvonás is.

„Csak a Jobbik-frakció javaslatai háromszorosan költenék el a költségvetés rendkívüli tartalékát.

Ez 145 milliárd forint helyet 530 milláid forint kiadást jelentene.

– mondta a miniszter.

Fotó: Shutterstock

Hozzátette, hogy az LMP-frakció széndioxid-adó javaslata összességében 200 milliárdos terhet jelentene a magyar vállalkozóknak. Varga szerint a párt bevezetné a repülőjegyadót is, amely 10 milliárdnyi plusz terhet róna ki.

A Párbeszédnek az alapjövedelemről szóló javaslatáról elmondta, hogy több 1400 milliárd forinttal növelné meg a költségvetés kiadásait.

Az átgondolatlan javaslatok veszélyeztetik a felelős gazdálkodást, adóemeléssel vagy eladósodással járnának

– mondta Varga Mihály. Hozzátette, hogy a költségtervezés tervezésekor csak a felelős, a pénzügyi egyensúlyt megörző javaslatokat tudják támogatni.

Varga Mihály adó
Kapcsolódó cikkek