A biztosítók tapasztalata szerint a nagyobb nyári viharok után a tényleges károk mértéke, illetve a kárbejelentések száma akár háromszor-négyszer magasabb is lehet az első napok becslésénél. Az elmúlt hétvége gyorsjelentésének adatait is ennek tudatában érdemes kezelni. A társaságok hétfő délelőtt

több mint ötezer bejelentésről és a másfél milliárdot meghaladó kárösszegről számoltak be a Mabisznak.

Ennek az egy hétvégének a kifizetései nagy valószínűséggel meghaladják az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegét (2,1 milliárd forint). Mindez csak a lakásbiztosításokhoz kötődik, ezekben az adatokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.

A szupercellák leginkább Komárom és Baranya megyében, Tatán és Sellyében, valamint Dél-Budapesten (a XXI. kerületben) sújtottak le.

A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik.

Részben ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja. (A korábbi években egy átlagos nyári vihar után ez száz-százötvenezer forint között maradt.) Másrészt a társaságok is számolnak azzal, hogy az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt a korábbiaknál magasabb összegekkel kell kalkulálni.

A hétvégi jégverés a gépjárművekben is komoly károkat okozott.

A szélvédő betörése, a karosszéria megrongálódása, idegen tárgy rádőlése, villámárvíz miatti műszaki meghibásodások stb. esetén azok számíthatnak kártérítésre, akik rendelkeznek casco-biztosítással. Ez azonban csak minden ötödik-hatodik gépjármű esetében áll fenn.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A lakásbiztosítások tekintetében lényegesen kedvezőbb, 72-73 százalékos ez az arány. Aki rendelkezik szerződéssel és a hétvégi viharok károsultja, az számíthat arra, hogy a bejelentését követően néhány napon belül megtörténik a kárszemle. A társaságok egyrészt igyekeznek a legsúlyosabban érintett térségekbe átcsoportosítania a munkatársaikat. Másrészt a járványidőszak több mint egy éve alatt felgyorsították digitális fejlesztéseiket és a legtöbb esetben már nemcsak a kárbejelentés, de a kárszemlézés is történhet online módon. A távszemlézés (fotóküldés, videós szemle, stb.) gyorsítja a kárrendezés folyamatát.

A hétvégi viharkárokat valamennyi lakossági vagyonbiztosítás fedezi, hiszen mindegyiknek az alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb.

Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB korábbi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A tizenkét Mabisz-tag már eddig is több tucat, a tűz és elemi károk mellett eltérő fedezeteket kínáló termékkel versengett az ügyfelekért, most pedig már egyre többen jelennek meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is.  Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető, ügyfélbarát, digitális kapcsolattartást biztosítanak a szerződéskötéstől a kárrendezésig, garantálják a kárrendezési időt és egyszerűsített eljárással rendezik a 100 ezer forint alatti károkat. Az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni.