Évente körülbelül háromezer daganatos megbetegedésért felel az úgynevezett humán papillomavírus (HPV) Magyarországon, ennek harmada tragikus kimenetelű; a halálozások a férfiakat és nőket közel azonos arányban érintik – hangzott el egy online beszélgetésen.

Fotó: Mészáros János

A méhnyakrákot szinte kivétel nélkül a HPV okozza, de legalább fél tucat rákos megbetegedés több mint 60 százalékánál is ez a kiváltó ok. A vírus elleni küzdelemben a leghatékonyabb megoldás a vakcina

– mondta Póta György gyermekorvos. És felhívta a figyelmet, hogy a 7. osztályos, 12 évnél idősebb fiúk és lányok szülei szeptember 13-ig nyilatkozhatnak arról, kérik-e gyermekük számára a védőoltást. Az előző tanévben a lánygyermekek szüleinek a 83, a fiúk szüleinek pedig a 75 százaléka igényelte az ingyenes védőoltást – hangzott el egy webináriumon.

A központi költségvetés évente 1,2 milliárd forintot fordít a 7. osztályos diákok HPV elleni védőoltására

– válaszolták a VG-kérdésre. Jelenleg egy új vakcinatendert írt ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a közbeszerzési eljárás folyamatban van.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) korábban azt közölte a VG-vel, hogy

a 20190ľ2020-as tanévben a 49,5 ezer oltásra jogosult 12 éves, hetedik osztályba járó lány 84,2 százaléka kapta meg a HPV elleni védőoltást, és 7750 gyermek szülője mondott nemet a vakcinára.

A vakcinaellenes szülők aránya évről évre csökken, a 2018–19-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus elleni védőoltást, míg egy évvel korábban tízezren döntöttek így. A HPV-átoltottság a 2018–19-es tanévben 78 százalék körül volt, a korábbi években pedig 74-75 százalékon állt.

A HPV elleni vakcina 99 százalékkal csökkentheti a vírus okozta daganatos betegség kockázatát akkor, ha még a szexuális élet megkezdése előtt megkapják védőoltást a gyerekek. A HPV elleni oltás 15 évvel ezelőtt jelent meg, azóta több mint 270 millió dózist hoztak forgalomba a világon. Jelenleg összesen 111 ország immunizációs programjának része, számos országban – köztük tavaly óta hazánkban – a fiúkat is oltják.

Magyarországon hamarosan új típusú méhnyakrákszűrést vezetnek be – mondta Koiss Róbert nőgyógyász, onkológus főorvos. Kiemelte, hogy alkalmazkodni fognak a világban már bevezetett szűrési módszerekhez. Eszerint 25 éves kortól kezdik el szervezetten a méhnyakrákszűréseket, 25–30 éves kor között sejtkenetalapú szűrést végeznek majd, amit negatív eredmény esetén háromévente javasolt megismételni, 30 éves kor felett pedig HVP-alapú szűrésekre váltanak. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2007 óta rendszeresen elemzi a HPV-vakcinák biztonságossági adatait. A WHO 2017-es jelentése szerint a HPV elleni védőoltások kiemelkedően jó biztonsági profillal rendelkeznek – mondta Mészner Zsófia gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadó. Hozzátette: az Európai Rákszervezet (European Cancer Organization, ECCO) két évvel ezelőtt nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy néhány évtizeden belül, akár már 2030-ra teljesen eltűnjenek a HPV-vel összefüggő daganatok. Kiemelte: ezt a célt szolgálják az itthon a 7. osztályos lányok és fiúk számára elérhető ingyenes HPV elleni vakcinák és a következetes szűrőprogramok is.

Magyarországon évente 400-500 nő veszíti életét méhnyakrák miatt, a nőgyógyászati daganatos megbetegedések 99 százalékát a humán papillomavírus okozza.

A férfiak között is évente 400-500-an halnak meg a HPV-vel összefüggésbe hozható daganatos megbetegedések miatt

– mondta Mészner Zsófia.