A Revolut első európai bankjának szolgáltatásai Magyarországon is elérhetővé váltak. Keddtől ugyanis a fintech startup itthon is életbe lépteti az európai banki engedélyét, melynek köszönhetően hazánk a 14. ország, ahol elérhetővé válik a Revolut Bank szolgáltatása – írja közleményében a vállalat.

Ezzel egyrészt a társaságnál vezetett számlákkal rendelkezők részesülnek az európai szabályozásnak megfelelő 100 ezer euróig terjedő betétbiztosításban, amennyiben upgrade-elik szolgáltatásaikat, másrészt a cég újabb termékeket kínálhat ügyfelei részére.

Fotó: Shutterstock

A cég szerint az átálláshoz csupán néhány percre van szükség, és bíznak benne, hogy az 500 ezer magyar felhasználójuk közül azok számára, akik élnek a lehetőséggel, magasabb fokú kontrollt, nagyobb értéket és biztonságot nyújtanak az új szolgáltatással.

A banki licenc segítségével a társaság új szolgáltatásokat is elérhetővé tehet, hasonlóan azon országokhoz, ahol ez már megtörtént.

A cég először Litvániában és Lengyelországban változott bankká, aminek eredményeként erőteljesen versenyképes hiteltermékeket dobott piacra például hitelkártya és személyi kölcsön terén. Azóta ezen két országot továbbiak is követték Magyarország előtt. 

A pénzügyi szolgáltatások mellett a társaság júliusban az utazási piac irányába is nyitott, újabban pedig a „vegyél most, fizess később” szegmensben terjeszkedne.