Ahogy azt a VG elsőként megírta, szerdán este megjelentek a Magyar Közlönyben a hitelmoratórium részletei.

A rendeletben szerepel egy fontos változás, a lakossági hitelkártya és a folyószámlahitelek esetében a magasabb kamat helyett a személyi kölcsönökre jellemző alacsonyabb kamatokat kell majd megfizetni az ügyfeleknek. Az ilyen formában történő elszámolás nyomán 20-25 milliárd forintot kap vissza több mint ötszázezer érintett ügyfél. A VG több hazai pénzintézetet is megkeresett ennek kapcsán. Elsőként az OTP Bank reagált.

Fotó: Shutterstock

Az OTP Bank megerősítette, hogy a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni és mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett hitelkártyás és folyószámlahiteles ügyfeleket értesítse és az elszámolás a megadott határidőn belül megtörténjen.

A bank egyetért az MNB számos sajtóközleményében szereplő figyelemfelhívással, hogy akinek lehetősége van az lépjen ki a moratóriumból és folytassa hitelének törlesztését és csak az éljen a moratórium adta lehetőséggel, aki valóban rászorul.

A pénzintézet felkészült arra, hogy a moratóriumot követően további fizetéskönnyítési lehetőségeket kínáljon a továbbra is fizetési nehézséggel küzdő ügyfélkör számára. Egyelőre nehezen becsülhető, hogy mekkora ügyfélkörnek fog gondot okozni a törlesztések újraindítása.

A Takarékbank válaszában kiemelte, hogy ezúttal is a jogszabályok szerint jár el. Haladéktalanul elkezdte az érintett kölcsönök új szabályok szerinti visszafizetési kötelezettségeinek kiszámítását, valamint az ügyfelek értesítésének lebonyolítását.