BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest–Belgrád vasútvonal: lerakták az alapkövet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az alapkőletétel mellett elbontották az elhasználódott vasúti pálya egy részét.

Ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával vette kezdetét pénteken Kiskunhalas állomáson a Budapest–Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa. A Soroksár és Kelebia országhatár közötti felújítás érintettségében elkezdődött a szükséges szakanyagok, betonaljak, zúzottkő, sín szállítása, tárolása – elsőként Kisszálláson, majd ezt követi a munkaterületek előkészítése a meglévő, elhasznált állapotú vasúti pálya elbontásához. A korszerűsítés több mint 150 kilométeres szakaszán – a kétvágányú pálya megépítésével – összesen 339 vágánykilométer hosszban valósul meg a vasútfejlesztés. A kivitelezés előkészítő szakasza az elkövetkező hónapokban nem érinti a vasúti utazási lehetőségeket, a vonatok továbbra is a meghirdetett menetrend szerint közlekednek.

Fotó: MÁV

A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás, a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Kiskunhalason, a fejlesztés alapkőletételén.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte:

a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam.

Fotó: MÁV

Tomislav Momirović szerb építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter az eseményen arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség legmodernebb vasútjának megépítésével együtt még jobb kapcsolatokat teremtenek a két nemzet között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.