Bár a járványhelyzet már másfél éve tart, az Európai Bizottság még mindig nem fogadta el több ország helyreállítási tervét, döntés helyett egyeztetések folynak

– jelentette ki Varga Mihály Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását (Ecofin) követően. A tárcavezető kiemelte: 

amíg Brüsszel bürokratikus akadályokkal van elfoglalva, az versenytársai növelik előnyüket, ezért Magyarország a helyreállítás felgyorsítását szorgalmazza.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Mindössze tíz olyan európai ország van, amely elérte a válság előtti szintet, és Magyarország ebbe a csoportba tartozik

 – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a jelek szerint a brüsszeli bürokrácia figyelmen kívül hagyja, hogy amikor a gazdaság újraindításáról beszélünk, akkor nem elvont gazdasági mutatókról van szó, hanem emberek munkahelyéről, vállalkozások megmaradásáról vagy éppen a globális gazdasági versenyben való helytállásról. 

A források késlekedése arra kényszeríti az uniós országokat, hogy előfinanszírozzák az újraindítás költségeit, ez pedig komoly terhet ró a költségvetésekre 

– mondta el Varga Mihály, kiemelve, hogy Magyarország finanszírozása biztosított, köszönhetően egyebek mellett az elmúlt évtized gazdasági eredményeinek és a sikeres kötvénykibocsátásnak.

Varga Mihály szerint a magyar helyreállítási terv teljes mértékben megfelel minden előírásnak, azonban az ezzel kapcsolatos technikai párbeszéd még tart. Mint fogalmazott: „A célunk az, hogy mielőbb megállapodás szülessen, továbbra is konstruktívan állunk a tárgyalásokhoz, ugyanakkor a politikai indíttatású kifogásokat és a kettős mérce alkalmazását elutasítjuk.”