Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiírta a 2022. évi OTKA pályázatokat – jelentette be Schanda Tamás. Az ITM miniszterhelyettese hozzátette: az ismét megemelt, így már 13,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 350-400 alapkutatási projekt megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását, a természeti és társadalmi jelenségek mélyebb megismerését segítheti.

A program elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a tudomány fejlődéséhez, erősítse a magyar tudósok és kutatási intézmények nemzetközi elismertségét, versenyképességét.

Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

Schanda Tamás kifejtette: „A kormány az eddigi eredményekre építve 2030-ra a jelentős európai innovátorok közé léptetné előre hazánkat. A következő évtized elejére a három százaléka hasznosulhat a kutatás-fejlesztésben és innovációs célokban. Tavaly minden korábbinál több forrást, mintegy 771 milliárd forintot fordítottunk e tudásalapú területekre. Az állami költségvetésből származó összeget 2010 óta lényegében megdupláztuk. Az OTKA pályázatban rendelkezésre álló forrás is évről-évre nő: a tavalyi 11,5 milliárd forinthoz képest jövőre kétmilliárd forinttal több támogatás igényelhető. A folyamatosan bővülő keretösszeg könnyen talál gazdára, hiszen 2010 óta európai összevetésben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma.”

Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló pályázat az előző évekhez hasonlóan ezúttal is öt alprogrammal indul útjára. A Posztdoktori kiválósági program pályafutásuk korai szakaszában támogatja azokat a fiatalokat, akik tudományos fokozatukat öt évnél nem régebben szerezték meg. A Fiatal kutatói kiválósági program már a saját kutatási téma elindításában és az önálló kutatócsoport létrehozásában nyújt segítséget. A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatási témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást. A két további alprogram pedig ismét a magyar-osztrák és magyar-szlovén együttműködésekben tervezett projektek megvalósításához járulhat hozzá.

Ahogy megírtuk, 2010 óta megduplázódott a kutatók száma Magyarországon, ami az egész Európai Unióban a legnagyobb bővülés volt.

Fotó: FANATIC STUDIO / GARY WATERS/ SC / AFP