BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ambiciózus tervek Vantage Towers-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Vantage Towers toronyvállalat szorosan együttműködik az iparág számos szereplőjével, így a mobilszolgáltatókkal is. Tavaly több olyan stratégiai megállapodást kötött, amely a bázisállomások hatékony kihasználásán keresztül Magyarország hálózati lefedettségének javítását célozza. Tornyain például az Antenna Hungáriával márciusban indított partnerség értelmében a hírközlési vállalat a szolgáltatásaihoz szükséges berendezéseket telepített, és helyezett üzembe, a Delta Systemsszel pedig 5G-, IoT-, Ipar 4.0- és Smart Building-megoldások kiépítéséről állapodott meg. A Vantage Towers a passzív bázisállomás-elemeinek kiszervezésével támogatja az eszközök hatékonyabb hasznosítását, így akár a kormányzati, akár a mentő vagy a rendvédelmi szervek mobilkommunikációs kapacitását is növelni tudja. Ezenfelül lehetővé teszi az új generációs mobiltechnológia vidéki, széles körű bevezetését is. A vállalat a villamos energia száz százalékát megújuló forrásokból állítja elő.

Fotó: KALLUS GYÖRGY / VG

A Vantage Towers építette ki a kézilabda Európa-bajnokságra készült multifunkciós aréna beltéri antennarendszerét a Népligetben, valamint a szegedi Pick Aréna antennarendszerét, aminek köszönhetően az új csarnokokban mindhárom nagy mobilszolgáltató teljes lefedettséget kínálhat az ügyfeleinek. A vállalat 2022-re is ambiciózus növekedést tervez: jelentősen bővíteni kívánja bázisállomásainak számát és a bázisállomásokon való jelenlétet is.

„A szolgáltatók sokat fizetnek a frekvenciákért, így a közös bázisállomás-használattal és bizonyos esetekben közös antennahasználattal csökkenthetik a költségeiket, de a megosztott struktúra a tájkép és az energiahasználat szempontjából is észszerű. A mobilszolgáltatók mellett egyre több területről jelentkezik igény a bázisállomások használatára például a szabad frekvenciákon működő IoT szolgáltatásokat nyújtó vállalatok részéről, de meteorológiai vagy egyéb tudományos mérésekre is használhatók a bázisállomások” – mondta a VG-nek Budai J. Gergő, a Vantage Towers elnök-vezérigazgatója. A publikus szolgáltatókon kívül is egyre nő a kereslet a privát hálózatok és a nagyobb beltéri lefedettség iránt is a különféle, IoT-hoz kapcsolódó szolgáltatások révén. A Vantage Towers aktív mindkét utóbbi szegmensben is, legyen szó akár ipari parkokról, szállodákról, irodákról vagy lakóépületekről.

A Vantage Towers

A Vodafone 2020 novemberében alapította meg leányvállalatát, a Vantage Towers Magyarországot. A Vantage Towers Európa tíz országában, összesen mintegy 82 ezer bázisállomással van jelen, ebből több mint kétezer Magyarországon működik. A Vantage Towers felel számos szolgáltató, többek között a Vodafone passzív hálózati elemeiért, így a bázisállomásokért és a hozzájuk tartozó egyéb infrastruktúrákért is. Részvényeit a frankfurti tőzsdén jegyzik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.