Megállapodott a  a Schaeffler debreceni telephelye, a FAG Magyarország Ipari Kft. és a Debreceni Csapágygyártók Szakszervezete, hogy 2022-től 2023 tavaszáig három lépésben emelkedik a dolgozók bére.

Az erről szóló közlemény szerint Szabó Péter, a FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője elmondta, hogy egy ilyen, hosszú távú bérmegállapodás biztos és megnyugtató megoldás mindkét fél részére, s szilárd alapot biztosít a 22 éve működő vállalat jövőbeni terveihez, ami a következő két évben 30 százalékos volumennövekedéssel számol.

Az alku eredményeként a bérek három lépcsőben nőnek, mind az órabéres, mind a havibéres dolgozók esetében. Az első béremelés 2022. január 1-én valósul meg, a következő július 1-én lép hatályba, míg végül az utolsó lépcsőre 2023. április 1-én kerül sor.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Kovács László szakszervezeti elnök szerint

kiemelkedő eredményt sikerült elérni, hiszen egy olyan egyedülálló megállapodás született, amely másfél évre előre átláthatóvá teszi és biztosítja kollégáink számára a jelentős bérfejlesztést.

A cég részéről Gazdag András, a Schaeffler magyarországi HR-vezetője a közleményben kiemelte: a jelenlegi bérfejlesztés mellett a cég további bónuszt kínál munkavállalóinak, amely a vállalatnál eltöltött évek függvényében növekszik.

Emellett fontos jóléti elem a cég által finanszírozott privát egészségügyi szolgáltatás, amely széles körű járóbeteg-ellátást tesz elérhetővé a munkavállalóknak: szűrővizsgálatok, egészséges életmóddal kapcsolatos információk és a gyors diagnosztikával kapcsolatos további lehetőségek is részét képezik a szociális csomagnak.

A Schaeffler debreceni csapágygyárában mintegy 1200-an dolgoznak. A teljes mértékben exportra termelő üzem tavalyi árbevétele 42,3 milliárd forint volt, az idén 43 milliárdos árbevételt terveznek. A béremelés mértéke nem derül ki a közleményből.