BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szándék betonbiztos, csak lassult Ferihegy visszaszerzése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Továbbra is kormányzati szándék a Budapest Airport megvásárlása, de az üzletet alkalmasabb a választások után tető alá hozni. Ezt a külföldi tulajdonosok is tudomásul vették.

Jelenleg is zajlanak tárgyalások a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég állami visszavásárlásáról, mindössze a folyamat intenzitása esett vissza – erről az ügyet magas szinten ismerő források beszéltek a VG-nek. A felek egészen a múlt év végéig előrehaladott egyeztetéseket folytattak a Budapest Airport Zrt. tranzakciójáról, december közepén azonban Orbán Viktor bejelentette, hogy Ferihegy visszaszerzését semmiképpen sem észszerű nyélbe ütni az áprilisi országgyűlési választások előtt. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy megvárják a választásokat, és majd utána döntenek erről. A fejlemény kapcsán megjegyezte, hogy a költségvetési hiányra figyelni kell, a reptér visszavásárlása pedig ehhez a kérdéskörhöz tartozik.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Lapunk forrásai mindezt most azzal egészítették ki, hogy a közelgő választások politikai terhet jelentettek az üzlet szempontjából, ami a rendszerváltoztatás utáni időszak legnagyobb reprivatizációs ügyletének végkimenetelét akár veszélybe is sodorhatta volna azzal, ha választási ügyet kreálnak belőle. Ebből a szempontból tisztább helyzet lesz a voksolást követő időszak az eladás lebonyolítására. Mindezt a jelenlegi külföldi tulajdonosi kör elfogadta: változatlanul zajlanak tárgyalások a magyar kormányzattal, de a korábbi feszített tempó lelassult. A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH egyébként decemberben megerősítette a VG-nek, hogy a részvényesek folytatják a párbeszédet a magyar kormánnyal.

Az eredeti elképzelések szerint a szerződéskötés még tavaly karácsony előtt, de mindenképpen 2021-ben bekövetkezett volna, a lezárásnak, tehát a kifizetésnek a végső határidejét pedig az idén március 31-re tervezték. Ez tehát csúszik, de forrásaink azt is kiemelték, hogy Ferihegy visszaszerzésének missziója az eddigi próbálkozásokat tekintve ezúttal jutott a legmesszebb.

Rámutattak, hogy a magyar kormány nem arra hivatkozva tolta el magától rövid távon a kérdést, hogy nem áll rendelkezésre a szükséges fedezet: „A szándékuk továbbra is a reptér megvásárlása, ami egy meghatározott pénzügyi konstrukcióban menne végbe. Ez ugyanúgy végbe mehet a választásokat követően is.”

Az már ismert volt, hogy a regnáló kabinet felfogásában a Budapest Airport állami tulajdonná válása stratégiai cél. Értesüléseink szerint ennek meghatározó oka a magyar közlekedési rendszer fejlesztésének koncepciója, amelynek a budapesti repülőtér szerves része. A vasúti infrastruktúrát érintő főbb projektek (a Budapest–Belgrád közötti, a Záhonyt az osztrák határral összekötő, az adriai, valamint a nyugat-balkáni irányú beruházások) eredményességéhez ugyanis szükség van a Liszt Ferenc reptér nagyobb szerepvállalására: „Kétségkívül érdekes elgondolás egy új repülőtér építése, vagy a kisebb repterek hálózatának felélesztése. Ezzel együtt is – lehet szeretni vagy nem szeretni – a magyar főváros ott van, ahol, ahogy az ország egyetlen komoly reptere is.”

A Budapest Airport Zrt. jelenleg kanadai befektetői alapok tulajdonában van. A társaság 75 százalékos részét még 2005-ben privatizálta a Gyurcsány-kormány, illetve szervezte ki 75 évre a reptér üzemeltetési és vagyonkezelési jogát. Egy magyar konzorcium – amelyben az Orbán-kormány vezető pozíciót tölt be – a közelmúltban 4,4 milliárd eurós ajánlatot tett a vállalat 100 százalékos tulajdonrészére. Ez az összeg tartalmazza a Budapest Airport mintegy 1,4 milliárd eurós hitelállományát.

Páratlan aranytartalékokat rejt Ferihegy

A budapesti repülőtér kétpályás rendszere messze van a maximális kihasználtságtól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.