A koronavírus-járvány kirobbanása után, 2020 tavaszán Magyarországon is számtalan cég állt át a home office-ra, ezzel csökkentve a fertőzés veszélyét a kollégák körében. Akkoriban gyakran és teljesen jogosan vetődött fel a kérdés: vajon a jövőben lesz-e még egyáltalán szükség irodákra, és ha igen, mennyire alakul majd át a piac?

Az irodaházakban a kisebb-nagyobb területeknél egyaránt jellemző, hogy ötéves szerződéseket kell aláírni, vagyis a vállalatoknak általában nem is volt igazi mozgástere – hívta fel a figyelmet  Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Fotó: Shutterstock

 

Az irodákból a megállapodásokra hivatkozva jellemzően 

nem engedték ki a tulajdonosok a bérlőket, akik emiatt kénytelenek voltak házon belül megoldani a rendelkezésükre álló területek hasznosítását. 

Részben ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi két évben nem történt számottevő visszaesés az irodaházak piacán – magyarázta a szakértő.

A legtöbb cég ma hibrid munkavégzést engedélyez a munkavállalóinak, akiknek így heti 2-3 napot kell bejárniuk az irodába, és ugyanennyit dolgozhatnak otthonról is – jegyezte meg Gadanecz Zoltán. 

A szakértő úgy véli, 

a járvány két éve alatt minden vállalat képes volt felmérni, melyek azok a feladatok, amelyeket a kollégák hatékonyan tudnak végezni akár az otthonukból is, 

és melyekhez szükséges a személyes jelenlét.

„Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalati munkavégzéshez az iroda a legtöbb esetben szükséges. A kollégák létszáma ugyanis nem lett kevesebb, csak annyi történik, hogy váltott munkarendben dolgoznak” – fogalmazott a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

Bár voltak megingások, az irodaházak bérleti díjai összességében nem csökkentek az elmúlt két esztendőben, hiszen az ingatlanpiaci folyamatok ezt is felfelé húzzák.