Van egy pozitív restart hangulat, de a háború és a makrogazdasági hatások árnyaltabbá teszik a jövőképet - összegezte az első Turizmus Konjunktúra Index (TKI) felmérés eredményét Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke. A turisztikai ágazat információ hiányának csökkentésére szolgáló index alkalmas a covid utáni állapot felmérésére és a piaci szereplők várakozásainak megismertetésére egyaránt. A TKI alapjául szolgáló kutatást a Gazdaságkutató Zrt. végzi majd havi rendszerességgel a Vimosz-szal és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal együttműködésben.

Oktogon Hotel
Fotó: Sándor Tünde

Az első felmérés szerint a TKI májusban  +12 ponton állt, eszerint az ágazat szereplői összességében enyhe konjunktúrát érzékeltek. A -100 és +100 pont között húzódó skálán mozgó értéket egyelőre nincs mihez viszonyítani, hiszen először készült el a reprezentatív felmérés, a tesztelésre szánt hónap, április is hasonló eredményt hozott - tudtuk meg Udvardi Attilától a GKI igazgatójától.

A konjunktúra felmérés megállapításai szerint kedvezőbb a helyzet a vendéglátásban, és kissé rosszabb az egyéb turisztikai szektorokban, 

és a létszámkategóriák szerint is némileg eltérő a piaci szereplők helyzetmegítélése. A 15 főnél többet alkalmazó cégek esetében a legmagasabb az index értéke, míg az alacsonyabb létszámmal működő kategóriákban inkább a stagnálás közeli állapot a jellemző. 

Jól pörög, mégis kockázatos most visszatérni az Airbnb-piacra

Kiemelkedő a foglaltság, de kevesebb a kiadó lakás.

A munkaerő kereslet az elmúlt három hónapban lassuló ütemben nőtt, ez a következő három hónapban erősödni fog, leginkább a szálláshely-szektorban. Ágazati szinten +22 ponton állt az érték, ami a nemzetgazdasági átlag kétszerese a GKI mérése szerint.

A vállalkozások átlagos üzleti helyzete májusban az előző három hónapra vetítve javult, leginkább a vendéglátásban, de átlagosan is +30 ponton állt, az előz év azonos - korlátozásokkal terhelt - időszakához képest. A 15 főnél többet foglalkoztató cégek közül a szállásadók  49 százaléka vár növekedést a vendégéjszakák számába, míg a vendéglátásban működők 62 százaléka számít a vendégforgalom növekedésére a májusi válaszok alapján.

Átlagosan 20 százalékos működési költségnövekedésről számolt be az elmúlt három hónapban a válaszadók 77 százaléka, ezen belül a vendéglátósok 85 százaléka. Áremelést a turisztikai cégek 74 százaléka alkalmazott, átlagosan 11 százalékos mértékűt. Májusban a vállalkozások 40 százaléka jelezte, hogy a következő három hónapban emelni fog árain. A jövőben csökkenő arányban áremelésre készülőkre magyarázat lehet, hogy vélhetően a szezon elején a többség már meglépte azt.

Fejlesztésben az ágazati cégek 45 százaléka gondolkodik, jellemzően egy éven belül, és közülük 64 százalék már bele is vágott, elsősorban a vendéglátásban érdekeltek, akiket szezonális alkalmazkodás késztetett erre.

A következő hónapokban fog kiderülni, merre mozdul az index, ami már beszédes lehet a jövőre nézve - tette hozzá az első TKI bemutatása alkalmából tartott tájékoztatón elhangzottakhoz Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke . Mint mondta: a valós kép a költségeknél van, amelyek brutálisabban nőttek, mint az index. A későbbi számoknak már több közük lesz a racionalitáshoz, mint az emóciókhoz - összegezte a szakember.

A sajtótájékoztatót a két hete nyitott Oktogon Hotelben tartották, a következő, már a júniusi ágazati konjunktúra kutatás eredményeit összegző adatsort július 15-én hozzák nyilvánosságra.