Soha nem látott méretet öltöttek az új lakáshitel-kihelyezések áprilisban: 

a friss volumen elérte a 144,8 milliárd forintot, ami 6,6 százalékkal meghaladta az előző, márciusi rekordot is, az egy évvel korábbi mennyiséghez mérten pedig drasztikus, 44,8 százalékos ugrást jelent

 – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett adataiból. A lakáshitelpiac száguldása leginkább a támogatott konstrukcióknak – azokon belül is a különösen kedvező kondíciók mellett elérhető zöldotthon hitelnek – lehet köszönhető.

20210203 Szeged Új építésű társasházak eladásának szabályai változtakFotó: Török János TJ Délmagyarország DM
Fotó: Török János / Délmagyarország

A fogyasztási hiteleknél már jóval vegyesebb a kép, ami az új szerződéskötések alakulását illeti. Az MNB adatai szerint 

az év első harmadában összesen 360,4 milliárd forintnyi fogyasztásihitel-szerződést kötöttek a háztartások, ami csak 4,4 százalékkal ugyan, de elmarad az egy évvel korábbitól. 

A zsugorodó szerződéses volumen leginkább a babaváró iránti kereslet fokozatos csökkenésével magyarázható: miközben a múlt év első négy hónapjában 186,2 milliárd forintnyit igényeltek a támogatott konstrukcióból, addig az idén már csak 143,6 milliárdot. Ezt a visszaesést pedig a személyi kölcsönöknél mutatkozó, dinamikus, 26,2 százalékos növekedés sem tudta ellensúlyozni, amely az év első négy hónapjában így 162,4 milliárd forintnyi új szerződést eredményezett.

A jegybank adatai szerint a lakossági hitelek állománya is dinamikusan, 10,4 százalékkal nőtt az április végéig tartó egy évben, és meghaladta a 9320 milliárd forintot. A két számjegyű állománybővülés viszont egyértelműen a lakáshiteleknek köszönhető, ahol egy év alatt 13,8 százalékkal, 4695,7 milliárd forintra (szintén új csúcsra) szökött fel a kimutatott állomány.