Nem kellett hosszan alkudozni a tíz európai országban aktív belga ingatlanfejlesztő vállalat, az Atenor magyarországi képviselőivel arról, hogy ne centizzék ki az összes rendelkezésükre álló lehetőséget a Kánai-tó partján, és ne építsék fel azt az 1300 lakást, amelyre a 8,2 hektáros területre eredetileg engedélyük volt, hanem csak 900-at, és az alig 35 százalékos beépítési arány révén legyen szellősebb az új városnegyed

– összegezte a ritka fejlesztői reakciót a XI. kerület polgármestere, László Imre a Lake 11 lakópark ünnepélyes alapkőletétele után a VG megkeresésére. A városvezető szerint a félbemaradt Tóváros lakópark mellett épülő új lakónegyed olyan lesz, amilyenre máshol is lehetett volna példa, ha nem kerül ki az önkormányzatok kezéből az építési engedélyeztetés.

Lake11 alapkőletétel, 2022. 09. 13.
Fotó: Vémi Zoltán / VG

A Kánai-tó mellett a magyar lakáspiacra első projektjével beszálló Atenor számára a XI. kerület szigorú feltételeket szabott, így például a korábban elhanyagolt tó revitalizációját, amire 1,3 millió eurót, mintegy 600 millió forintot költ a vállalat. Az összességében mintegy egymilliárd forint értékű közterületi fejlesztést, például játszótér, kutyafuttató, tó körüli futópálya és csökkentett forgalmú sétálóutca, valamint egy központi rendezvénytér megépítését is vállaltak. Emellett a humán infrastruktúra kiépítéséhez, például bölcsőde és háziorvosi rendelő kialakításához is hozzájárul a lakásépítő cég.

A túlépítettenek bizonyult Tóváros miatt keletkezett seb begyógyítására is alkalmas lehet az új lakópark, amelynek koncepciója iránymutatásul szolgálhatna a kerületben tervezett többi fejlesztéshez is. Az önkormányzat azonban már csak ajánlásokkal élhet, hatásköre gyakrolatilag nem maradt – mondta a polgármester, utalva a 2020 márciusától a kormányhivatalokba telepített építési engedélyeztetésre, majd az idén augusztusban az Országos Építészeti Tervtanácshoz rendelt jogkörre a többlakásos társasházak esetében. 

A kiemelt akcióterületnek számító rozsdaövezetek engedélyeztetése viszont sosem volt a helyi önkormányzatok hatásköre, noha az esetleges negatív következményekkel a helyi lakók és a helyi városvezetés szembesül – tette hozzá László Imre.

A 152 ezer lakosú XI. kerület további tetemes lakásszámot megcélzó projektek helyszíne, a városrészben van ugyanis a hat kijelölt budapesti rozsdaövezet fele. Az egyik a Fehérvári úton, a Budafok kocsiszín közelében az OTP fejlesztése, a másfél hektáron épülő Tetris Ház folytatása, az ugyancsak a XI. kerületi Barázda utca egyik telke, az Elite Park következő ütemei, valamint a Barázda utca végén a közelmúltban bejelentett új, Szerémi út melletti óriásberuházás. Emellett most épül be a Kopaszi-gáton a BudaPart területe, és kicsit odébb, a Hengermalom út és az Andor utca között, ugyancsak közvetlenül a Duna-parton a Metrodom River névre keresztelt projekt van folyamatban. A Kondorosi út mellett pedig a Budai Walzer lakásai épülnek.

Mindeközben egyre nagyobb feszültséget gerjeszt helyben az ingatlanfejlesztői mohóság, a maximális lakásszámra fókuszáló beépítések, a betonrengeteg és a nagy lakásszámú projektek terhelésétől fulladozó humán infrastruktúra. 

Bár a XI. kerület 52 százaléka zöldterület – hangsúlyozta a polgármester –, ez rendkívül egyenlőtlen eloszlású. Pedig azt egyes ingatlanfejlesztőknek is fel kellene ismerniük, hogy jobban megfizetik a vevők az élhető, emberi léptékű környezetet. Mégis van olyan beruházó, aki két területen akar építkezni, ezek közül az egyikre már megkötötték a számos pluszfejlesztést előíró helyi településrendezési szerződést, de a másikra már nem biztos, hogy aláírja a fejlesztő. 

Már két éve is 40 ezer új lakost vizionáltak az akkor ismert lakásépítési projektek révén a XI. kerületbe, amelynek népessége egyébként nem nőtt, sőt csökkent az elmúlt évtizedben.

Hogy pontosan mennyivel, arra az idei ad majd választ, de az tudott, hogy a budai agglomeráció volt a kitelepülés iránya. Most úgy tűnik, fordul a kocka, ugyanis a vevők között egyre többen vannak, akik visszaköltözni készülnek Budapestre – mondta a VG-nek Borbély Zoltán, az Atenor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. 

Az agglomerációból visszafordulók jellemzően nagy alapterületű, vélhetően magas rezsivel működő házakból érkeznek, amelyek árából a tóparti lakónegyedben kertkapcsolatos lakást vásárolnak.

Lake11 alapkőletétel, 2022. 09. 13.
Fotó: Vémi Zoltán / VG

A Lake 11 lakópark legfőbb vonzereje a fenntarthatóság lett: a másfél-két éve még a békebeli energiaárak mellett is meggyőzően kedvező rezsit kínáló geotermikus hőszivattyúk és a természetes árnyékolórendszerek minimális rezsiköltséget garantálnak. A Váci Greens épületeiben – amely ugyancsak az Atenor egyik irodafejlesztése – is működő geotermikus hőerőmű példázza, hogy a lakóparkba tervezett technológia lényegében önfenntartóvá teszi majd az épületeket.