Elrettenti a tanuló vezetőket a jogosítványok ára: a 600 ezer forintot is elérheti a tandíj
Meredeken emelkedik a jogosítványok ára Magyarországon. Bár a kormány rendelete szerint a sikeresen letett B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ-vizsga, illetve a hozzá kapcsolódó tanfolyam díjához támogatás igényelhető a Magyar Államkincstáron keresztül, maximum 25 ezer forintos értékhatárig. A jogosultság feltétele, hogy a sikeres KRESZ-vizsga napján a tanuló még nem töltötte be 20. életévét, vagy már elmúlt 20 éves, de csecsemőgondozási, gyermekgondozási díjban, esetleg gyermekgondozást segítő ellátásban részesült. Ennek ellenére mégis egyre kevesebben jelentkeznek tanfolyamra, a közmegállapítás ráadásul az lett a fiatalok körében, hogy a jogosítvány luxus, de tényleg az?

Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország
A katatörvény módosítása óta számos területen emelkedtek az árak, köztük az autós iskoláknál is. A tanulni vágyók közül sokan választás elé kerültek: mélyen a zsebükbe nyúlnak, vagy kivárnak a jogosítvány megszerzésével, esetleg visszakérik a már befizetett vizsgadíjakat. A VG információi szerint a közelmúltban mindegyikre volt példa.
Egyre több diák dolgozik télen-nyáron, de a szeptemberi helyzet kritikusAz átlag nyári jövedelem nettó 325 ezer forint volt idén, az szja-mentesség nagyot dobott a kereseteken. |
Közben a szakoktatók is nehéz helyzetben vannak: szinte kivétel nélkül mindenhol felemelték a tanpálya- és terembérlet díját, az alkatrészek és a karbantartás ára folyamatos nő, és egyébként is drága fenntartani egy autót. A legégetőbb kérdés, hogy ki viselje ezeket a terheket. Az oktatók abban egyetértenek,
minden költséget nem lehet áthárítani a tanulókra.
Éppen ezért Csongrád, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében több százan demonstrációsorozatba kezdtek a szakma megmentéséért, illetve a jogosítványszerzés további drágulásának megfékezéséért.
A VG által megkérdezett vidéki szakoktató szerint nemcsak az elszabadult árak, hanem a szakemberhiány is problémát okoz. Az autósiskolák ugyanis saját maguk képzik az utánpótlást. Aki jelenleg oktatóként képzeli el a jövőjét, annak munkába állás előtt egy 650 ezer forintos tanfolyamot kell elvégeznie, miközben nincs rá garancia, hogy elsőre átmegy a szigorú vizsgán. Sokan a katatörvény megváltoztatása miatt meggondolták magukat, inkább más területen próbálnak szerencsét,
néhányan egyszerűen csak lemorzsolódnak, mentálisan nincsenek felkészülve a kiélezett szituációkra, városi dugókra és a vezetésre kevésbé fogékonyabb diákokra.
Mennyibe kerül egy B kategóriás jogosítvány 2022-ben?
Egy gyakorlati óra az ország középső részén 9–10 ezer forint körül mozog, a hatályos jogszabály pedig kimondja, a vizsgát megelőzően 29 órát, de összesen 580 kilométert kell vezetnie egy tanulónak, azaz a forgalomban megszerzett tapasztalat legalább 300 százezer forintba kerül neki. Ha ügyes. Márpedig az átlagnak inkább 40-45 óra kell a sikeres forgalmi vizsgához, vagyis félmillió forintból még nem lesz jogosítvány. Ugyanis ott van még az elméleti oktatás 50 ezer forintért, a 9 ezer forintos rutinóradíj meg a 8-10 ezer forintos elsősegély-tanfolyam – és ebben a vizsgadíjak még nincsenek benne. Éppen ezért a szakma átlagosan 600 ezer forinttal kalkulál – ennyibe kerül a jogosítvány megszerzése manapság hazánkban.
Kérdésünkre az oktató elmondta, eddigi „legdrágább” ügyfele egy idősebb hölgy volt, akinek negyedszerre sikerült letenni a forgalmi vizsgát – végül
1,2 millió forintért szerezte meg a jogosítványt.
Az autós iskolák adminisztrációs kötelezettségein, költségein enyhíthet a digitalizáció, többek között egy jövőre megjelenő applikáció is, ám azt egyelőre senki sem tudja megjósolni, hogy lesz-e enyhülés az árakat illetően.